MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1980

1980-07-09 590. öe. - 1980_VB 590/17

- 15 ­Vd. Szóbeli különfélék. Molnár Endre: A VB. találkozott dr. Herczeg Béla ügyével, amely ügyben kijelölt egy bizottságot az ügy kivizsgálására. Amikor az ügyet a KEB vizsgálta, az ügyben felmerült a XIII. ker. PB. titkára Fehér Istvánné felelőssége is. Amikor a VB. az üggyel foglalkozott, a KEB-nek még nem volt döntése az ügyben. Azóta ez megtörtónt, s különböző ajánlásokat is tett a KEB az ügyben a BPB számára, dr. Herczeg Bélát a KEB szigorú megrovás pártbüntetésben részesitette. A KEB az ügynek minden lényeges mozzanatát feltárta, ezért célszerű a VB. korábbi cbntésének megváltoztatása, hogy vonjuk vissza a bizottság mandátumát és a Fegyelmi Bizottság vizsgálja meg az ügyét és terjessze javaslatát a VB. elé. Amikor a KEB megküldte számunkra a Herczeg ügyben lefolytatott tárgyalás anyagát, átküldött számunkra egy feljegyzést is, a KEB-hez tett bejelentést/ amely két kerületi vezetőnkkel kapcsolatos: Kovács Károly és Bozsik Józseffel kapcsolatban. Kovács Károly elvtárssal kapcsolatban két ügyet tettek szóvá: - 1979. februárjában a Szent István parkbanlévő lakásából a Balzac utcába költözött, ahol két lakásból alakitottak ki egyet és pressziót gyakoroltak a lakásban lévő lakóra, hogy felszabadíthassák a lakást. Itt valamiféle anyagi szabálytalanságokat is feltételeznek. - 1979 végén a HKI közreműködésével a Radnóti u. 78-ban garázst épitettek Kovács elvtárs számára. Itt is történtek szabálytalanságok. Bozsik József részére szintén a Radnóti u. 38. sz. alatt garázst épitettek. Korábban egy család lakott ebben. A KEB felhivta figyelmünket arra, hogy a szükséges követ­keztetéseket vonjuk le a XIII. kerületi Pártbizottság működésével kapcsolatban. Tervünk, hogy a két elvtárstól igazoló jelentést kérünk, s ennek birtokában a tényszerű helyzetet és annak esetleges kihatásait vizsgáljuk felül. Erre a kontrollra kérjük fel Szépvölgyi elvtársat /mivel az ügy a lakás és ingatlan­kezelési területre vonatkozik/. A két ügyről együttesen kapjon a VB. majd tájékoztatást és alakitsa ki álláspontját, amelyről a KEB tájékoztatása szükséges. Ezt a javaslatot egyeztettem Somogyi Imrével, a KEB titkárával. Somogyi elvtárs ezt a maga részéről elfogadhatónak tartotta. Kovács Károly elvtársat is tájékoztattam, aki ezt a maga részéről helyesli, egyetért vele. 4*

Next

/
Oldalképek
Tartalom