MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1979

1979-06-05 559. öe. - 1979_VB 559/13

12 Nem könnyű azért, mert a kerületek egy részénél nem nevelődött ki egy olyan belső állományból való utánpótlási bázis, amelyre nyugodtan lehetne épiteni. A nemzedékváltás mindinkább felgyor­sul, és az állományból hiányzik az a korosztály, amelyik a derékhadat képviselné. Tapasztalt, régi, becsületes, jól fel­készült káderek mennek el, helyükre lepnek nagyon tehetséges, jó szándékú fiatalok, akiknek a képzettségük megvan, de gya­korlat és politikai képzés tekintetében igen sokat kell még értük tenni. Éppen ezért a fiatalokkal való foglalkozás az egyik központi kérdés. Gondot okoz azonban az, hogy az állomány 3o 9á-a tanul jelenleg különböző olyan iskolákon, amelyhez tanul­mányi kedvezmények, szabadság jár. Ez óriási megterhelést jelent, de vállalni kell a jövő érdekében, hogy a fiatal állományt meg­tarthassák, kiképezhessék. Ez visszaüt az eredményességi mutatókra is, és arra, hogy nem mindenütt haladnak megfelelően előre, esetenként stagnálás, vagy visszaesés is előfordul. Ez annak tudható be, hogy nagy a leterhelés, olyan nagy, hogy egyik állomány sem bir már nagyobb terhelést elviselni tartósan, egész­ségromlás nélkül. Kitér arra is, azok a kötöttségek, amelyek a szolgálattal együtt­járnak, nem vonzóak, gátolják a megfelelő utánpótlást. Nemcsak a szabadnapok miatt, vannak más iranyu korlátozások is, és nem egy fiatal lép ki pl. azért, mert nem utazhat korlátlanul kül­földre. Mindezeket figyelembe véve, az a véleménye, hogy a jelentésben szereplő kérdések kulcskérdések és megszabják a feladatokat a következő néhány évre. Azt az utat nem szabad járni, mint eddig a tiszthelyettesek vonatkozásában tettek, hogy a létszámhiányt a korábbi években ugy tüntették el, hogy törölték ezt a státuszt. Rámutat arra ilyen kevés rendőr 1956 óta nem volt Budapesten. Nemcsak a létszám fejlesztés az egyetlen ut, de feltétlenül fel kell tölteni a létszámot 3oo fővel ahhoz, hogy több rendőr legyen az utcán. Tettek eddig is erőfeszítéseket, és a kerületi PB-ok, KISZ bizottságok is sokat segítettek, de az eredmény nincs arány­ban ezzel az•erőfeszítéssel. Örvendetesnek tartja azt, hogy most már a belügyi parancs végrehajtási utasitás formájában is, mely a tavalyi március 14-i tárgyalás eredménye. Ugy véli, a toborzás­sal jelentős eredményeket érhetnek el, bár a maguk részéről nem tudnak olyan Ígéreteket tenni, mint azt tette a BKV. A politikai, erkölcsi, fegyelmi helyzetet illetően egyetért Kalmár elvtárssal, ezek a normák az állományban igen szigorúak. Ami a polgári életben esetleg erkölcsi rosszallást von maga után, az az állománynál már fegyelmi fenyítésben jelentkezik. Ennek ellenére szükség^van a politikai agitációs munkára. A morális kérdések alapvető rákfenéje az alkohol, az ezzel kapcsolatos fenyítések sokféle formában jutnak kifejezésre. Pozitvnak éré­keli azt, hogy a BRPK PB-a olyan gyakorlatot alakított ki, amellyel a fegyelmi vétségeket sokszor meg tudják előzni, és ha előfordul fenyítés, ezt követi a párt előtti felelősség­revonás. Ugy véli, a fegyelmi fenyítések számának szaporodása hosszú évek távlatában meghozza az eredményt. /*

Next

/
Oldalképek
Tartalom