MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1979
1979-05-16 558. öe. - 1979_VB 558/37
- 2 - Az időszakonként előtérbe kerülő, úgynevezett napi kérdések megválaszolása. Agitációs tevékenységünk is hozzájárult ahhoz, hogy Budapest lakosságának hangulata kiegyensúlyozott, szélsőségektől mentes. Az egész országra jellemző, szilárd nemzeti egységnek fővárosunk minden tekintetben részese, mondhatni meghatározója. Minden réteg döntő többsége egyetértően követi a párt politikáját, kül- és belpolitika terén egyaránt. 1. A nemzetközi helyzet, a nemzetközi kommunista- és munkásmozgalom kérdései iránt évek óta növekszik az érdeklődés párttagságunk, a munkások és valamennyi társadalmi réteg körében. Elfogadják külpolitikai értékeléseinket, internacionalista szellemben válaszolnak a nemzetközi élet eseményeire. - A korunk lényegét, tartalmát, fő tendenciáját értő fővárosi lakosok száma gyarapodik, jól látják a szocialista világrendszer növekvő erejét, szerepét. - A szocialista világrendszer, a Szovjetunió és más haladó erők sikerének tartják a békés egymás mellett élés, az enyhülés politikájának, helsinki szellemének érvényesülését. Ám sokan még nem ismerik fel, hogy a békés egymás mellett élés politikája osztályharc, mindenre kiterjedő küzdelem. - Közvéleményünket foglalkoztatják a nemzetközi kommunista mozgalom kérdései. Általánossá vált Kína vezetőinek, Kína agresszív politikájának elitélése, amit a Vietnam elleni támadás tovább mélyített. - A jugoszláv párt politikáját "külön vonalnak", egységbontónak minősítik. A román párt politikájának értékelését erősen motiválja az erdélyi magyarság helyzete, valós és vélt sérelmeik és a különböző módon és formában megjelenő magyar nacionalizmus is. Számolni kell azzal, hogy ennek családi gyökrei is vannak. 5*