MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1979

1979-05-02 557. öe. - 1979_VB 557/20

1 18 A BPB PTO jelentését konstruktívnak, előremutatónak tartom, az alábbiak alapján: - Ismerjük, hogy a BP. PTO-ja milyen erőfeszítéseket tett a pártépitő munkában, a határozatok végrehajtásában, annak megszervezésében, ellenőrzésében. Az a véleményünk, ez a munka példamutató, még akkor is ha az eredmény ettől el­marad. Ez ugyan ellentmondás, ez az ellentmondás azonban látszólagos. Az okokat másutt és másban kell keresni, mégpedig a kerületi PB-k felelősségérzetében. Egyáltalán nem megnyugtató egy-egy kerület magatartása e területen, ahogy a határozathoz közelitenek. Éppen ezért ellentétes a véleményem Méhes elvtárssal, mert azt mondom, hogy a kerületi PB- felé személyes felelősséget kell hangsúlyozni. A kerületi PB-kel meg kell értetni, hogy a ker. PB. irányi­tó munkájának a mércéje az nem lehet más, mint az általuk irányított pártszervek munkájának a szintje, s jelentke­zik ez a pártépitő munkában is. Éppen ezért végig kell gondolni, hogy a BPB apparátusában más osztályok is vállaljanak részt a pártépitő munka fej­lődéséért. Szükség lenne, hogy a BPB titkárok, VB-tagok a problémás kerületekben végezzenek számonkérést, ez annál is inkább szükséges, mert a budapesti probléma nem lebecsülendő a pártépitő munkában. - A KB. Titkársága tárgyalta a bordodi PB jelentését a munkások pártba való felvételének tapasztalatairól. Ez a jelentés túllépi a borsodi kereteket, éppen ezért a "Fekete-Fehérben" jelenik meg cikk, melyre felhivja a figyelmet. Személyes tapasztalatom, hogy a munkások jelentős része szerénységénél fogva nem jelentkezik magától párttagnak. Azt várják, hogy észrevegyék a munkájukat, magatartásukat, s itt vetődik fel, hogy mit teszünk ennek érdekében. A szellemi dolgozók körében természetesen könnyebb párté­épitő munkát végezni, s én még nem is mondom, hogy azért mert karrieristák. - A Pol.Biz. 1974-ben hozott határozata szerint, ami ma is érvényben van- rendezői elvként a felvételeknél javasolja: nők felvételénél egyharmadot, 3o éven aluliaknál kétharmadot, munkásoknál 3 % ütemet. Ezen a XII. kongresz­szuson várható változtatás. A pártszervezeteket nem akarjuk és nem is akartuk a statisztikai számok felé orientálni, de a pártépitő munka irányitása mindig komoly politikai feladatot je­lent a pártszervezeteknek. A KB. PTO-ja minden segitséget megad e munkához, s kivan eredményeket a BPVB.-nek és az apparátusnak is. 10

Next

/
Oldalképek
Tartalom