MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1979

1979-02-07 551. öe. - 1979_VB 551/34

16 ­södött a pártvezetés. - Pártalapszervezeteink munkájában változás, fejlődés ta­pasztalható. A vezetőségekbe elsősorban a KISZ-ből fiatal párttagok kerültek. Az idősebb pártvezetőségi tagokkal összekovácsolódtak, akik átadták munkamódszereiket, a fia­talok munkabírásukkal, lendületükkel uj szint vittek a pártmunkába. - Fejlődött a PB alapszervezeteket irányitó, helyszini segi­tő, ellenőrző tevékenysége, hatására növekedett az alap­szervezeti munka szinvonala, önállósága, felelőssége, mely­hez biztosítottuk a megfelelő hatás és jogköröket is. A XI. kerületi PVB figyelemmel kiséri munkánkat, beszámoltat és rendszeres jelentések és helyszini ellenőrzések során kiséri figyelemmel pl. a rekonstrukció megvalósulását, az üzem- és munkaszervezés alakulását. Igen nagy figyelmet fordított a ká­dermunka alakulására. ÖSSZEFOGLALVA: A Budapesti PVB 1974. június 7-i határozatát a vállalat kollek­tívája lényegében végrehajtotta. Ehhez támogatást kaptunk irá­nyitó párt és állami szerveinktől. Jelentésünkben fejlődésről számolhattunk be politikai, gazdasági életünkben egyaránt. Mind­ezek mellett azt is szükséges megállapítani, hogy ez a fejlődés nem volt egyenletes. Pl. a munka- üzemszervezés, az ütemes ter­mékkibocsátás, a gazdálkodás hiányosságai, káderutánpótlás ­nevelés, a munkafegyelem, stb. terén még sok a tennivalónk. Szükséges, hogy: 1./ Pártpolitikai munkánk elsősorban a gazdasági célkitűzések megvalósítását segitse elő. ErŐsiteni kell a szemléleti és cselekvési egységet a terve­zésben, a döntésben, a végrehajtásban egyaránt. Gazdaságpo­litikai agitációnk a minőségi munka végzésére mozgósitson. l>k

Next

/
Oldalképek
Tartalom