MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1979

1979-12-12 572. öe. - 1979_VB 572/23

2 Az iskolákban a testnevelési órák számát emelték és a tanórán­kivüli tömegsport foglalkozásokon az általános és középfokú is­kolák tanulóinak mintegy 60 %-a vesz részt. A versenyrendszer korszerűsítése megtörtént. Javultak az iskolai létesitmény-feltetelek. A testnevelő tanári ellátottság teljesnek tekinthető. Az "Edzett Ifjúságért" tömegsport mozgalomban az első két esz­tendőben többszázezer fiatal vett részt, s közülük az első és második évben is mintegy 15o ezren teljesitettek a követelményeket. A tömegtestedzés és sportolás foglalkoztatási formái gazdagodtak, ma már a lakosság minden rétege, korosztálya számára bővülő lehe­tőséget biztosítanak, ki óvódások-, az úttörők olimpiája, a munka­helyi,- lakóhelyi- és főiskolai spartakiádok, sportünnepélyek kedvelt versenyzési formák. Örvendetesen növekszik a természet­járásban részvevők száma. Évente több mint félmillió részvevője van a fővárosi tömegsportrendezvényeknek. Az állami-, társadalmi-, szövetkezeti szervek, KISZ fiatalok, vállalati .nunkáskollektivak összefogásával több mint loo kispálya épült fel. Az V. ötéves terv szerint loo kondicionáló teremmel gyarapszik fővárosunk. Korszerű sportcsarnok épült és üzemel - jól kihasználtan - Lőrincen és a Népligetben. A fővárosi fiatalok loo ezer társadalmi munkaórát forditottak az elmúlt évben saját sportolási feltételeik bővítésére. Jó ütemben halad - az össze­fogás erejét demonstráló - Budapesti Nagy Sportcsarnok épitése. Budapest korábban is, ma is jelentős erőt képvisel az ország verseny és élsportjában. A fővárosi sportegyesületek legkiválóbb versenyzői képezik ma is az országos válogatottak gerincét. Az olimpiai, világ és európai bajnokok többségét a fővárosi sport­egyesületek adják. A fejlődés az ifjúság, a lakosság testedzésében erőteljesebb, a főváros versenysportjában mérsékeltebb és egyenetlenebb volt. / A mozgalmat jellemző főbb adatokat lásd mellékletben. / 1 \

Next

/
Oldalképek
Tartalom