MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1979

1979-10-31 569. öe. - 1979_VB 569/12

- 11 ­Kurucz Imre: Hogy lehet ezt emberileg megértetni Tóth Imrével? Idegállapota nem okoz-e Csiba elvtárssal szembenállást? Vincze Lukács; Jogos a kérdés felvetése. Magam is ismerem mindkét embert hosszú évtizedek óta. Csiba elvtárs biinüldözó' körökben is rendkivül nagytekintélyű szakember, aki emellett nagyon jó emberi tulaj­donságokkal is rendelkezik. Egyértelmű Tóth elvtárs elismerése is, szinte önként aláveti magát Csiba elvtárs irányításának, mivel országosan eddig Csiba elvtárs volt a főnöke. Ismerve mindkét elvtárs jellemét azt hiszem jól tudnak majd együtt dolgozni. Csiba elvtárs eró'sebb az elvi irányításban, Tóth elvtárs pedig az operativitásban eró'sebb, ami a kerületi apparátusok irányításában a legfontosabb. Molnár Endre: Kulcskérdés, hogy a két ember között rendben menjenek a dolgok. Én részt vettem abban a tárgyalásban, ami Csiba és Tóth elvtárssal folyt. Nagyon remélem ennek alapján, hogy a két ember között normális lesz az együttműködés. Tóth elvtárs köszönettel el­fogadta ezt a megoldást, és ugy éreztem őszintén hálás azért, hogy ez a javaslat született és ezt a megoldást kivánják végre­hajtani. E tekintetben nincsenek kételyeim. Egy pici fenn­tartásom ott van, hogy Tóth elvtárs, akinek az idegrendszerében van egy bizonyos labilitás, ezzel a kisebb feladattal meg­birkózva tul tud-e jutni betegségén. Ha ez a labilitás vissza­tér, az munkájára is hatással lehet. Tóth elvtárs megérdemelte ezt a bizalmat, nekünk pedig kötelességünk figyelni, segítséget adni további munkájához. Méhes Lajos: Bennem elsősorban Tóth elvtárs részéről merültek fel problémák. Eddig is Csiba elvtárs volt a szakmai főnöke. Megkérdeztük magát Tóth elvtársat és ő örömmel fogadta ezt a változást. Nagyon sürgősen el kell készíteni a helyzetnek megfelelő munkaköri leírást, nehogy félreértés legyen! A VB. értsen egyet a beterjesztett javaslattal, hogy a Budapesti Rendőrfőkapitány bűnügyi helyettesének munkakörét osszák meg, a továbbiakban két helyettes lássál el ezt a feladatot. A VB. járuljon hozzá dr. Csiba István r.ezr. kinevezéséhez a Rendőrfőkapitányság vezetője bűnügyi első helyettesévé 1979. november 15-i hatállyal. Egyidejűleg léptessék elő vezérőr­naggyá is. A főkapitány bűnügyi első helyettese funkciót a BPVB vegye hatáskörébe. A BRFK vezetőjének bűnügyi helyettesi funkcióját változatlanul dr. Tóth Imre r. ezr. látja el. A belügyminiszter elvtárssal történt megegyezés alapján a VB. egy év múlva térjen vissza rra, hogy az uj szervezeti forma, valamint a személyi megoldások hogyan váltak be. Ál

Next

/
Oldalképek
Tartalom