MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1979

1979-10-17 568. öe. - 1979_VB 568/5

- k ­A feltételek egy fajta javításával - a BPVB által hozott hatá­rozat gyakorlati végrehajtásával - a mostoha körülmények között dolgozó általános Iskolák helyzetének javításával remény van arra, hogy minőségileg jobh tanuló anyag kerül ki ezekhői az intézményekhői, s növelhető az ismeretszint. Javaslatot fognak tenni e feladat beépítésére. A KISZ munka minősítését ebben az előterjesztésben nem tartották feladatnak. Csak azokat a vonatkozásait ismertették, amelyek az oktató-nevelő munkában számukra jól érzékelhetően jelentkeznek. Szeretnék elérni, hogy az iskolákban folyó pályairányítási és nevelési munka javuljon. Ehhez a feltételeket az általános is­kolákban valamelyest szeretnék javítani, hogy a tanárok stabi­labban, nagyobb tájékozottsággal végezzék munkájukat. Nem ter­vezik ennek egy fővárosi rendszerű kiépítését, mert ez rövid időn belül nem alakítható ki, s belátható időn belül nincs rá lehetőség. Az élelmiszer nyersanyag árak emelkedése kapcsán egy fajta kiegészítést kaptak az intézetek. A jelenlegi élelmezési normák kb. egy évtizede alakultak ki. Ezt felülvizsgálják, mert nem elegendők. Nem csökkent ugyan az ellátás színvonala, de minő­ségi és mennyiségi oldalról eléggé nagy feszültség jelentkezik. Joggal feltételezhetik azt, hogy a vidékről feljött tanulók többsége itt marad a fővárosban. A végzett tanulók kb. 85 $—a helyezkedik el fővárosi üzemekben és ebből adódik, hogy a vidék és a budapestiek aránya 50-50 %. Hasonló az elhelyezkedési arány a fővárosi üzemekben. Király Andrásné; A jelentést reálisnak tartja, kritikus, s egyben önkritikus is, bemutatja a fővárosban folyó jelenlegi szakmunkásképzés helyzetét. Nem volt könnyű feladata a Fővárosi Tanácsnak az irányítás át­vételével, mert ilyen hagyomány az illetékes szakigazgatási szerveknél nem volt, meg kellett tanulni ezen intézmények irá­nyítását. Az intézményeknél szerzett benyomásai alapján elmond­ja, hogy nem éreztek törést az irányításban, s a néhány évi tapasztalat alapján olyan vélemény is elhangzott, hogy a Fő­városi Tanács felhasználta azokat az eszközöket, amelyekkel rendelkezett, a szakmunkásképzés javítására, különösebb anyagi eszközök nélkül. Itt említi a szakközépiskolai képzést. Az át­vétel után derültek ki az átfedések a két képzés között. Ezek egy részét ki lehetett szűrni, s ezáltal néhány intézmény jobb anyagi-technikai körülmények közé került, s ez hasznára vált a hálózatnak. Az egységes irányítás a közismereti tárgyak oktatására, lehe­tővé tette a szakos ellátottság jelentős növelését. Probléma volt a szakoktatók pedagógiai képzettségének majdnem teljes hánya. Ebben is előrehaladás van, mert az állomány 6k %-a. pedagógia képzésben is részesül. Jónak és követendő gyakorlat­nak tartga. Ugyanezt el lehet mondani a szakfelügyeletre és az általános felügyeletre is. Az intézmények szerint az álta­lános felügyelet sok segítséget adott az iskola megszervezésé­hez, munkájának hatékonyabbá tételéhez. Nem tartja túl biztatónak viszont, hogy a tervperiódusban az elhatározott célok naturáliái messze nem teljesülnek. Ezek a hiányok beépülnek a VI. ötéves terv szűkebb lehetőségei közé. C J

Next

/
Oldalképek
Tartalom