MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1979
1979-08-28 564. öe. - 1979_VB 564/74
.— 1 - 9 - a szövetkezeti pártszervek irányításának korszerűsítése azért is kívánatos, mivel több csatornán olyan ismeretet szereztünk, hogy egyes szövetkezeteknél a pártirányítás koaoly gondokkal küszködik; felmérést végeztünk a közel* múltban a szövetkezeti pártszervezetek unokájáról, valamint az összevont szövetkezetek helyzetéről; ez is azt bizonyítja, hogy hatékonyabb irányításra van szükségük; - a körzeti pártbizottság, illetve pártvezotosóg létrehozása azért is helyes, mert egyszerűen a kerületi pártbizottságok ma már képtelenek ezen pártszervek átfogó és egyenkénti irányítására; * egyébként a KEB legutóbbi tájékoztatójában olvastam,miszerint több helyen megállapították, hogy az irányító pártbizottságok nincsenek elég közel az alapszervezetekhez és nem látják gondjaikat; a mai szervezeti rendszerben egyszerűen elképzelhetetlennek tartom, hogy egyes kerületben 100-200 alapszervezettel egy kerületi pártbizottság hatékonyan, közvetlenül foglalkozni tudjon. *•/ Kiegészítő Javaslatok: Az előterjesztés elkészülte után, a további kérdések tisztázása kapcsán felmerült még néhány javaslat: 34-