MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1979
1979-07-11 562. öe. - 1979_VB 562/30
- 11 A "Budapest szerepe az ország fejlődésében" c. tanfolyamot új tematika, tananyag alapján szerveztük, A tananyag megfelelő háttéranyagot biztosított, de a feldolgozásához minden téren nagy szükség volt a propagandisták kezdeményezésére* Megfelelő érdeklődés mellett sikerült ráirányítani a figyelmet Budapest sajátos szerepére, megértetni - történetiségében is - a várospolitikai elképzeléseket és a Politikai Bizottság Budapestről szóló határozatának lényegét, teendőinket a megvalósításban. A tananyag átdolgozása, aktualizálása után törekedni kell, - szervezett formában - Budapestről szóló segédanyagok, szemléltető anyagok beszerzésére, elkészítésére és a tanfolyamokhoz kötődő módszertani ajánlások, kiegészítő programok kidolgozására. Ez a tanfolyamtípus hosszú távon fontos számunkra, fejlesztése - mind hallgatói létszám, mind tartalmi, minőségi téren - indokolt. A "Marxista-leninista valláskritika" c. tanfolyamot változatlanul megfelelő érdeklődés mellett szerveztük. Ez a tanfolyam ismerteti a vallás keletkezésével, társadalmi szerepével kapcsolatos marxista álláspontot, hozzájárulva az egyházpolitikai gyakorlat megértetéséhez is. A tapasztalatok azt mutatják, hogy nagyobb gondot kell fordítani a beiskolázásra, mivel a tananyag elsajátításához megfelelő alapműveltségre van szükség. Ennek érdekében a jövőben a differenciáltság elvét már az előkészítés szakaszában alkalmazni kell, és nem elégedhetünk meg a tanfolyamon történő differenciálással. Ezzel párhuzamosan növelni kell a hallgatók létszámát, különösen a pedagógusok, művészek körében. Az igények és a feladatok egyaránt indokolják ennek a tanfolyamtípusnak fenntartását, fejlesztését. A "Hazafiság-nemzetköziség c. tanfolyam továbbra is vonzó, elsősorban a fiatalokra. A tananyag mellett a propagandisták jól alkalmazták a kiegészítő irodalmat, amelyekre valóban szükség volt. Az elméleti ismeretek átadásánál nagy gondot okozott a szükséges történelmi háttér hiánya, ezért a tárgyalandó témát jelentősen ki kell bővíteni. A tapasztalatok bizonyítják, hogy: történelemtanításunk jelenlegi módja nem teljesíti hazafiságra nevelő feladatát. ZO