MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1979
1979-07-11 562. öe. - 1979_VB 562/9
-8 . A sajátosságok hasznosításához nincs meg a kelló tapasztalatáramlás a kerületek között. A hazafiság, internacionalizmus kérdésében Budapest kezdeményezhet, de nem vállalkozhat arra, hogy akár a hazafiság, akár az internacionalizmus fogalmát a mai körülmények között újrafogalmazzák - bár ez a kifejezés rossz. A történelmi fogalmak jobb megértéséhez segítséget ad a történelem-oktatás jövője is. Király Andrásné: Az együttérző érdeklődéssel lefolytatott vita eredményeként javasolja a két osztály jelentését az 1978/79-es oktatási év tapasztalatairól és a határozati javaslatban szereplő kérdéseket fogadják el határozatként. Egy-két apróbb pontosítást javasol. A határozati iavaslat 1. pontjaként fogalmazzák meg: a Végrehajtő Bizottság elismerő szavait a pártoktatás szervezésében és elsősorban a párttagok, pártonkívüliek marxista világnézetének alakításában résztvevő pártmunkások és propagandisták felé. A pártoktatásban résztvevők 178-180 ezres létszámával a legfa&osabb magot képezik, amellyel a pórt politikáját terjeszteni tudják. Az 1978/79-es pártoktatási év számos kezdeményezés betetőzését, vagy elindítását szolgálta. A kerületi pártbizottságok is újra értékelték ezt a munkát, kritika tárgyává tették, s sok helyen megszüntettek formális folyamatokat, s Drőbáltak új formákat életbeléptetni. Szamos, a gazdaságpolitikában érdekelt vezető réteghez jutottak el a pártoktatásban, ami a pártmunka színvonalát volt hivatva segíteni. A propagandistákkal való foglalkozás is szisztematikusabbá vált, és már természetes formaként jelentkezik. Az ellenőrzések is sokkal nagyobb energiával történtek úgy az Oktatási Igazgatóság, mint a Budapesti Pártbizottság részéről, mint ezt megelőzően. A Budapesti Pártbizottság és az Oktatási Igazgatóság a vezető propagandisták felkészítésében is sokat tett. Elsősorban az egészre koncentráltak ebben az évben - ez részben válasz Bozső elvtársnak - s a vezető propagandistákat is nagy szellemi erő bevetésével készítettek fel, hogy a kerületekben az előkészítő megbeszélések folyamán a kapott ismereket hasznosítani tudjak. A Kossuth Kiadó megjelentette a külgazdaság és az ipar struktúrájával foglalkozó konferencia anyagát. A part 60 éves évfordulójára elméleti tanácskozást szerveztek, amelynek vannak tanulságai, tapasztalatai is. A jövőben sokkal szabadabb teret adnak a vitának. Eredménynek lehet azt is értékelni, hogy tartósult, vagy ujabb értelmiségi rétegek bevonását sikerült megvalósítani ebben az évben. Az MTA intézményeiben fiatal kutatókként dolgozók 2 éves tematikáját készítette el az Oktatási Igazgatóság, amelyet a következő oktatási évtől - az MTA egyetértésével - az Oktatási Igazgatóság koordinál és szervez. A Budapest helyzete az ország életében c. propagandaanyag olyan sikeresnek bizonyult, hogy a Kossuth Kiadó alig tudta az igényeket kielégíteni. Az oktatási formában történő változásokat már az előző év3