MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1979

1979-07-11 562. öe. - 1979_VB 562/5

Inspirálja a pártalapszervezeteket arra, hogy ne csak egy oktatási formát szervezzenek. Frey Ando^né: Az önálló tanulással kapcsolatban elmondja, hogy a 160-ból 104 olyan elvtárs van, aki komolyan csinálja. A többi is dolgozik, de nem olyan lelkesedéssel. Az önálló tanulás megszervezésénél két hibát követtek el: nagyon magasra tették a mércét, olyan ez mintha aspirantúra képzés lenne. Nincs teljes mértékben tisztázva a követelmény-rendszerű feladatok köre, amelynek alapján az önálló tanulók a munkájukat tudnák végezni, ügy döntöttek, hogy az önálló tanulást kiterjesztik a klassziku­sok tanulmányozására, s ennek szervezeti rendszerét is meg kell oldani, mert ellenkező esetben félő, hogy szétesik. Évente 1 vagy 2 alkalommal - foglalkozás céljából - össze­hívják ó"ket. Tapasztalata szerint ebben az oktatási évben valamelyest fejlődött a reális szemléleti mód mind a propagandisták, mind pedig a hallgatók körében. Nagy hangsúlyt helyeztek erre a témára a propagandisták felkészítése alkalmával tar­tott előadásokon. A népgazdasági helyzet reális megítélése körüli problémák nem egyforma szinten és értelemben jelent­keznek. Ahol részletesebben tudják feldolgozni ezeket a kér­déseket, ott a megértés is könnyebb. Az Oktatási Igazgatóságon 8 pártonkívüli tanár van, akik szakértőként különböző témaköröket tanítanak. Paizs Gábor: A határozati javaslattal kapcsolatban Szatmári elvtárs fog bővebben foglalkozni. Hozzászólások : • Kelen Béla: A párt egyik legfontosabb tevékenysége a pártoktatás, amely egyben alaptevékenység is. Struktúrájában sok új dolog van, ami azelőtt nem volt. Néha el is veszti a párt kontroll szere­pét a sok döntés között. Az Oktatási Igazgatóságra szeretnek az emberek járni. Megújulás is van, minden évben újfajta tan­folyamot is nyitnak. Az elmélet elsajátítása azért fontos, hogy utána az emberek cselekedni tudjanak. A KB és a pártszervek határozatai a fela­datokat meghatározzák, de a párttagoknak, munkásoknak nap, mint nap állást kell foglalni különböző témákban. Példaként említi az áremelést. A gazdasági élet fellendüléséhez a pártoktatás jelentősen hozzájárulhat. A beiskolázott párttag elvtársak - az új is­meretek alapján - környezetükre is másképp kezdenek hatni. Az ismeretek megszerzése az emberi kapcsolatokat is formálja. A vitában és felelés közben az emberek egy kicsit jobban ki­tárulkoznak. Az emléklapok és dicséretek kiosztásánál azonban 1egyének egyen1őek. Az igazságosság, következetesség témájával kapcsolatban el­mondja, hogy az Egy. Izzóban járva a dolgozók az áremelés iránt érdeklődtek, s az iránt, hogy milyen jövedelemdifferen­5

Next

/
Oldalképek
Tartalom