MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1978
1978-05-03 532. öe. - 1978_VB 532/3
- 3 Gondos és alapos előkészítő munka eredményeképpen fogalmazódott meg ez a jelentés-tervezet. Ebben a munkában erőteljesen résztvettek a Fővárosi Tanács vezetői és apparátusa, segítséget nyújtottak,ós az igy elkészült tervezetet egyeztettük a KB emiitett osztályaival, megtárgyaltuk a Fővárosi Tanács tisztségviselőivel, az érintett tárcákkal, külön is az OT-vel, az ÉVM-mel, az Egészségügyi, az Oktatásügyi, a Kulturális Minisztériummal, az MT TH-val, egyeztettük a Pest megyei Pórtbizottságával és Pest megye Tanácsával* Az igy előkészített anyagot ez év április lo.-én beterjesztettük a KB Gazdaságpolitikai Bizottsága elé. Megtárgyaltuk a tervezetet a Budapesti Pártbizottság Várospolitikai és Gazdaságpolitikai Bizottságával is* A Központi Bizottság Gazdaságpolitikai Bizottsága alapként elfogadta előterjesztésünket a Politikai Bizottság elé való terjesztés végett, és megerősítette a benne foglalt koncepciókat* Észrevételeivel ugyanakkor jelentős segítséget adott ahhoz, hogy az anyagot javitsuk, rövidítsük is meg, majd terjesszük a Politikai Bizottság elé. A Gazdaságpolitikai Bizottság ülését követően még dolgoztunk az anyagon. Igy öltötte fel jelenlegi formáját, és icjy terjesztjük most második alkalommal a Budapesti Párt VB* elé, mert a Budapesti Párt VB. - mielőtt a Gazdaságpolitikai Bizottság elé került volna - egyszer már tárgyalta; igy terjesztjük ugyanakkor a Fővárosi Tanács VB. elé, az együttes ülés keretében* Ez az anyag előkészítésének folyamata, ezeken az állomásokon ment keresztül az anyag, amig jelenlegi formáját öltötte*