MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1978
1978-04-21 530. öe. - 1978_VB 530/6
- 5 Az egyetem párttagsága felvetette, ha az egészségpolitikai irányelveket előbb ismerik az egyetem kommunistái, akkor a munkájuk is könnyebb lenne. Felmerült az is: hol az egyetem helye a sáv- integrált rendszerben. A Fővárosi Tanács és az Egészségügy Minisztérium között állt az egyetem, s a Fővárosi Tanács felvetette, hogy nem akarnak együttműködni vele. Tóth Dezsőné: Az orvosok között nagy a felelősségérzet a lakosság egészségügyi ellátását illetően, mivel szeretnék azt magas színvonalon biztosítani. Ugyanakkor látják a gondokat és nehézségeket. Ehhez még hozzájárult olyan benyomás, mintha az egyetem az utóbbi másfél évben háttérbe szorulna, mint oktató, gyógyító intézmény. Az intézmények száma csökkent, a gyógyító osztályok nehézségei növekedtek. Ebből fogalmazódtak meg a gondok. Amennyiben az egészségpolitika azt a célt tűzi ki, hogy magas színvonalon biztosítsák a betegellátást, akkor ennek feltételei miért nem jelennek meg itt a fővárosban. Vajon átgondoltak-e a tervek, nem lehetne jobban végrehajtani a beruházásokat. Ugy érezték, hogy ezeket a feszültségeket jelezni kell. Kedvező visszhangot váltott ki az elmúlt évi jelentős összegű béremelés, ügy ítélték meg, hogy a párt és a kormány részéről olyan gesztus volt, amivel egyben az egészségügy felé támasztott igényeit is alátámasztja. Az egészségpolitikai célok megértetésében sikerült szót érteni a párttagsággal, az egyetem vállalja a nehézségeket. Az etikai akcióprogram megvalósítására a pártszervezet igyekezett minden fórumot felhasználni. A pártépítés, úgy érzi, nem stagnál, ezt a mellékelt statisztika is bizonyítja. Minden évben a végzős hallgatók kibocsátásával párttagok is elhagyják az egyetemet. Tovább kell keresni annak okát, hogy miért nem magasabb a párttagok aránya a hallgatók körében. A párttagfelvételeknél előfordul negatív misztifikálás, ennek jelentőségét nehéz felmérni, mert sok tényező befolyásolja. A párttagok között több mint a fele fizikai dolgozó gyermeke. Korábban ez az arány nagyobb volt, most csökkenőben van. A hallgatók csendesebb, visszahúzódó rétege felé a pártszervezetnek nagyobb figyelmet kell fordítani, ez azonban nem jelenti azt, hogy a karrieristák kerülnek a pártba. Az oktatók középfokú politikai végzettséggel rendelkeznek, az érdeklődést a szakosító felé orientálják. A pártalapszervezetek befolyásoló képessége változó. Ugy Ítélték meg, hogy van fejlődés, nő az alapszervezeti vezetés színvonala. Véleménye szerint az egyetemi ifjúság azért nem ismeri a vele szemben támasztott társadalmi követelményeket, mert a zöme diákként kerül az egyetemre, kevés azoknak is a száma, akik 1-2 évet üzemben dolgoztak. Hozzászólások : Dr.Vidovszky Kálmán: A jelentést jónak tartja, jó általános képet ad a munkáról, a törekvésekről, eredményekről. Hiányosnak érzi abban, hogy az 1974-es határozat végrehajtásának állásáról nem vagy csak részben ad tájékoztatást. Ugy érzi, hogy az egyetemen Budapest-centrikus személet van, nincsenek összhangban az egyéni érdekek az országos érdekekkel. 1.300 ágy létesült Budapesten, amely több,^ mint amennyivel a Délpesti Kórház létesül, ezzel persze a Délpesti Kórház szükségességét nem akarja megkérdőjelezni. A vidéken épült 26 ezer kórházi ágy is a magyar egészségügy szerves része. Az kétségtelen, hogy Budapesten kórház nem épül. Az egyetem azonban nemcsak Budapestre képez orvosokat, hanem a vidéknek.