MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1978
1978-03-22 528. öe. - 1978_VB 528/3
- 2 1./ Jelentés a Politikai Bizottság 1974* má.jus 13-i - a főváros fejlesztésével foglalkozó - határozata végrehajtásáról; .javaslat a további feladatokra. Előadó; Gérnyi Kálmán Molnár Endre Molnár Endre elvtárs; kiegészítésképpen ismerteti, hogy a jelentés tervezetet - a VB elé történő vitára bocsáta előtt - megbeszéltük a KB három osztályána képviselőivel, igy a PTO, GPO, KAO, ill. az IMKO, valamint a Fővárosi Tanács tisztségviselőivel. Konzultáció folyt az OT, az ÉVM., Oktatásügyi, Egészségügyi minisztériummal, a MTTHval és megvitatták a Gazdaságpolitikai és Várospolitikai Munkabizottsággal. Tárgyaltak továbbá a Pest-megyei PB. képviselőivel. A tárgyalások konzekvenciáit, tanulságait - amennyire az lehetséges volt - igyekeztek figyelmébe venni a jelentés összeállításánál. Ismerteti továbbá, hogy az anyag táblázatokkal még kiegészül. A VB ülése után, az elhangzott javaslatokat figyelembe véve, áp]?lis 10-én a KB Gazdaságpolitikai Bizottsága elé terjesztik, majd ezt követően a BPB és a Fővárosi Tanács ülésén vitatják meg és végül május 3o-án kerül előterjesztésre a Politikai Bizottság előtt. Kéri az anyagban, előforduló néhány elirás figyelembevételét. Kérdés . Martos Istvánné elvtársnő;, a lakáberuházásoknál, tervezéseknél a vertikális szervezet létrehozása korábban, ugy fogalmazódott meg,,hogy a Fővárosi Tanács irányitása alá kerülne, most viszont az ÉVM felügyelete van, jelezve. Mi okozta a változtatást? A 32. oldalon szó van arról, hogy a Fővárosi Tanácw nem tudja betölteni gazda szerepét. Van-e ezzel kapcsolatban konkrét javaslat, ami bekerülhetne a jelentésbe? Molnár Endre elvtárs; válaszában, elmondja, azzal, hogy a fővárosi lakásépítésben továbbá általában a fővárosi épitő, tervező, kivitelező tevékenységben, szereplő vállalatok irányitását javiteni,^korszerűsíteni kell, ezzel mindenki egyetért. A konzultációk során azonban arról győződtek meg, hogy abban a szervezetben, amely jelenleg létezik Magyarországon, és Budapesten, rövid időn, belül gyökeres átszervezést végrehajtani, ami azt^követelné, hogy egyetlen, vertikális szervezet jöjjön létre, átmeneti nehézségeket idézne elő és amiatt még nem célszerű ezt csinálni. Az ÉVM, a Fővárosi Tanács részéről kell olyan, lpéseket tenni, amelyek egyrészt a komplex várostervező, előkészitő munkát szervezettebbé és hatékonyabbá tenné, másrészt^ a fővárosi építkezésekben érdekelt budapesti, országos hatáskörű vidéki szervezeteket kell jobban koordinálni. A tervezésben is olyan lépések történnék, amelyek előreláthatólag a kapacitások fejlesztését is lehetővé teszik. Ez magyarázza, hogy a korábbi kérdést most igy irták le. 2>