MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1978

1978-11-01 545. öe. - 1978_VB 545/20

- O ­A rekonstrukcióval egyidejűleg bevezetésre kerül a vállalat számítógépes irányítási rendszere is, melynek kidolgozására 1977.végén egy szovjet szervező intézet kapott megbízást. A rekonstrukció előkészítésének több mint 4 évig tartó fo­lyamatát a vállalat nem nézte tétlenül. A feladattervek ké­szítése közben gyorsított ütemben befejezte az előző évekről áthúzódó beruházásokat és azonnal hozzákezdett a legszüksé­gesebb uj gépek beszerzéséhez. A termékszerkezet átalakításá­nak és a tőkés árualapok növelésének elősegítése céljából a saját források kiegészítéseként négy fejlesztési program vég­rehajtásához vett igénybe beruházási hitelt /a konténer, a mű­anyagtermékek, a portál- és uszódaru, valamint a kazángyártás­hoz/ összesen mintegy 5oo MFt értékben. Az 1975-től indított beruházási programok 1978.év végéig befe­jeződnek. Az elmúlt 4 év alatt közel 1 milliárd forint értékű állóeszközt, többségében gépi berendezést kaptak a gyáregysé­gek, arai lehetővé tette csökkenő létszám mellett is a termelé­si volumen és az árbevétel növelését. A rekonstrukció célkitűzései és várható hatása A vállalat piaci helyzete mind szocialista, mind tőkés viszony­latban kedvező. Termékei keresettek, mert az áruforgalom növe­kedése a világ minden részében szükségessé teszi a kikötők és a vizi szállítás kapacitásának bővítését. Növekvő igény várható a széntüzelésű erőmüvi kazánok iránt is, mivel az olajárak emelke­dése miatt ezek ismét gazdaságossá váltak. A Szovjetunió továbbra is nagy volumenben vásárol folyami hajó­kat és rakodó berendezéseket. A tervhivatalok által egyeztetett szovjet igények a VI.ötéves tervidőszakban mintegy 4oo mRbl-re becsülhetők. Emellett számolni kell a többi szocialista ország lo

Next

/
Oldalképek
Tartalom