MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1978

1978-10-18 544. öe. - 1978_VB 544/7

- 6 ­Somogyi Sándor elvtárs: a napirend összefoglalójaként a következő határozatokat javasolja a VB-nak: A VB állapitsa meg, hogy az előterjesztés gondos, szép munkát tük­röz, logikusan felépitett anyag került a VB elé. Javasolja, hogy a VB az előterjesztést tájékoztató jelleggel vegye tudomásul a követ­kezőkkel: - az anyagon való további munka során törekedni kell arra, hogy minden részletében összhangba kerüljön a KB határozatával. Első­sorban arra gondolok, amit Szépvölgyi elvtárs kiegészítőjében mondott el, hogy a KB határozata tartalmaz olyan bizonyos dolgo­kat, amelyeket az anyagba bele kell dolgozni, az irányelvek vég­leges kidolgozásánál az állami intézkedéseket figyelembe kell venni. A Központi Bizottság ülése után olyan, információt kan­tunk, hogy a KB ülést követően a Minisztertanács január végéig dolgozza ki az állami feladatokat és utasításokat, s azokat is érvényesíteni kell majd az előterjesztésben; - javasolja, értsen egyet a VB azokkal a felszólalókkal, akik szóvá­tették, hogy a VI. ötéves terv előkészítéséhez megkülönböztetett figyelmet kell forditani, mert az azzal kapcsolatos feladatok már igen sürgetőek. Ezt a tervet feltétlenül szükséges egyeztet­ni az érdekelt szervekkel, ÉVM-el, s ha szükséges Pest megyével is. A VI. ötéves terv előkészítésével kapcsolatosan a szükséges fedezetekre nagy gondot kell forditani. Figyelembe kell venni azt is, hogy belép néhány uj dolog is, s ezekre is nagy gondot kell forditani. Felveti azt, véleménye szerint a VB ne mondja ki a loo ezer lakás felépítését, a teljesíthető lakásszám szerepelje, ha az százezer, akkor az legyen, ha ehhez könnyebb mérni a termelő, szerelő vállalatok munkáját, tevékenységét; - javasolja, értsen egyet a VB azzal, hogy a Fővárosi Tanács tovább­ra is foglalkozzon a nagyobb területű lakások kérdésével. Nem hiszem azt, hogy ebben szükséges lenne az, hogy a VB kimondja a döntő szót, ebben mi nem tudunk állástfoglalni ? de ha szavazni kellene, a magam részéről is a nagyobb területű lakásokra szavaznék; - a VB elé most beterjesztett téma, a 15 éves lakásépítési, telepitési terv irányelvei tárgyalása tervezve van PB ülés J< "é3i&trt3?e-' is ilyen módon történő tárgyalásra, mint ahogyan ma történt, tehát alap­vetően tájékoztató jelleggel. Ha lehetésges, akkor a Miniszterta­nács elé kerüljön a Fővárosi Tanács jelentése, terve, de magamnak is gond, hogy a KB határozattal kapcsolatban az állami intézkedé­sek január végéig születnek meg. Nem tudom emiatt bekerülhet-e a Minisztertanácshoz az előterjesztés. Javasolja^ hogy a végleges irányelveket hozzák ismét a VB elé jövőre, még mielőtt a Tanács testülete elé kerülne tárgyalásra. Nem javasolja, hogy a VB a határozatban foglalkozzon: de kérjük a íSvüí^^í" ^üft 0 ** «"»» h ? g y na Sy S° ndot fordítsanak a kapaci­sére utv vS^P°4Í??>í ár ^' i városké P> a ^sok elhelyezése kérdé­SSi.J^JSíi? 1 * fP itke zni, hogy az emberek majd jól érezzék ott SrSt'tSSr'jrfí^íf 6n élhesse *<*- Ebben a J VB határozaíilag nem tud dönteni, de igényli az ezzel való foglalkozást. *

Next

/
Oldalképek
Tartalom