MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1978
1978-09-20 542. öe. - 1978_VB 542/11
-49 Méhes Lajos: Javaslom, hogy a VB. az előterjesztést fogadja el azokkal a módosításokkal, amelyek itt a vitában elhangzottak. Amihez felhatalmazást kér a titkár és a tanácselnök helyettes elvtárs, azt adjuk meg. Tehát: - jöjjön létre az operativ bizottság, decemberben kerüljön u^jból VB. elé, ab./ pontot ugy fogalmazzuk meg, hogy a jövő év elején kerüljön Pol. Biz. elé, de törekedjünk arra, hogy lehetőleg januárban. Fogadjuk el azokat az irányelveket is, amelyek a II. fejezetben vannak megfogalmazva. Az 1-2 bekezdést össze lehet kapcsolni, - ez is elhangzott itt a VB-n. Az egész kérdéshez azért én is szeretnék hozzászólni. Ahogy Kurucz elvtárs is rámutatott a két kongresszus között a főváros lakosságát foglalkoztató nagyon komoly döntésről van szó, amely nemcsak több tizezer embert érint, hanem 2 millió fővárosi lakost is. Ennek már van előzménye, hiszen a Politikai Bizottság 1973-ban határozatot hozott, amely szintén egy folyamat terméke volt. Én abból indulok ki, hogy a korszerüsitéssel valóban foglalkoznunk kell, erre a helyzet már megérett. Ugyanakkor hangsúlyozom, hogy több anyagra van szükségünk, hogy a VB. ezt a témát teljes joggal a magáénak tekinthesse. A decemberi előterjesztés tartalmazzon meggyőző érv-anyagokat, amely világossá teszi valamennyiünk számára, hogy ezt csinálni kell! A legizgalmasabb kérdés valóban, hogy mikor, és hogyan? Erre vonatkozóan két álláspont van: az egyik a mai vitában is elhangzott, ez pedig a nagyfokú óvatosság a kérdés kezelésével kapcsolatban. Mivel Szépvölgyi elvtárs nincs itt, köteles vagyok álláspontját az elvtársakkal ismertetni. A kérdés megérett a rendezésre, de olyan munkát igényel, amelyet a kongresszussal együtt lehetetlen megoldani. Miért ez az óvatosság? Nem egyszerűen 10 ezer kádert érint, hanem 2 millió fővárosi embert, és olyan kérdéseket, mint pl^ lakásigény, óvoda, bölösőde stb. Teljesen logikus, hogy először tudni akarjuk a választ arra vonatkozóan, hogy mindez hogyan fogja érinteni a főváros lakosságát és majd annak ismeretében döntünk, hogy mi történjék. Az általános politikai, gazdasági helyzettől egy sor intézkedést nem lehet elszakítani, igy ezt sem. Ugyanakkor egy sor dolog amellett szól, hogy ne húzzuk az időt, mert az különböző hátrányokkal jár, ha késlekedünk a döntéssel. Ezt most pontosan felmérni én sem tudom, de a decemberi VB-ig van haladékunk, hogy saját magunk is megemésszük ezt a dolgot. Szükség van arra, hogy az az előterjesztés nagyon gazdag legyen, szükség van arra is, hogy az eddigi tanulmányok valamilyen módon ismertté váljanak a VB. tagjai előtt, mert azok valahogy biztonságot adnak, amire a további munkát épiteni lehet. Mindenesetre addig egy nagyfokú bizalmasságra van szükség, s igy kell a kerületi pártbizottságokat is orientálni. Mi megbíztunk egy szűk csoportot, aki ezzel foglalkozik, ez decemberben leteszi a javaslatát, de addig mm szabad, hogy ez napi kérdéssé váljon, le kell kerülnie napirendről! y 4