MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1978
1978-09-06 541. öe. - 1978_VB 541/34
- 10 A Pártbizottság fontos feladatának tartja az együttműködés javitását a vállalaton belüli szervezetek és a budapesti lakásépítésben résztvevő vállalatok között. Arra ösztönzi a vállalat vezetőit, hogy az adott szó ugyanolyan kötelező érvényű legyen, mint az Írásban foglalt megállapodás. E mellett a szerződéses fegyelmet példamutatóan tartsa be és a partnerektől követelje meg. Elsősorban a középvezetők munkájának és együttműködésének kell javulni. A pártbizottság elvi-politikai irányitása mellett a vállalati KISZ és szakszervezeti szervek is tevékenyen részt vállaltak a feladatok végrehajtásában és ellenőrzésében. A Pártbizottság fontosnak tartja már most a VI. ötéves terv megfelelő előkészítését, mivel az épitőipar sajátosságából . adódóan a most megtett intézkedések 2-3 év múlva éreztetik kedvező hatásukat. A vállalati Pártbizottság gazdaságpolitikai munkája a korábbi évekhez képest fejlődött, további előrelépés szükséges azonban a határozatok rendszeres és következetes ellenőrzésében, gondozásában és karbantartásában, az alapszervezetek önállóságának fejlesztésében. A PB a további munkához megfelelő programokkal rendelkezik. A párttagságról készült fontosabb adatokat a 6.sz.melléklet tartalmazza. 4. A vállalat 1979-1980. évi feladatai Az 1976-77. évi tevékenység elemzéséből kiszűrt tanulságok alapján a vállalat már 1978. elején megfogalmazta azokat a feladatokat, amelyek összehangolt gazdasági és politikai döntéseket, intézkedéseket igényelnek és amelyek alkalmasak arra, hogy a kedvezőtlen jelenségek megszűnjenek,ugyanakkor fokozatosan megteremtődjenek az egészséges fejlődés belső és külső feltételei. Az 1978. évi cselekvési programban foglalt feladatok, valamint az időközben kiadott intézkedések végrehajtása megkezdődött. Az elmúlt évek tapasztalata alapján megállapítható, hogy a vezetési és szervezési színvonal emelése - néhány területre vonatkozó szerényebb léptékű eredmény mellett hosszabb időszakot igénylő folyamat. A vállalat gazdasági és politikai vezetése az alábbi fő feladatokat irányozza elő: a/ A paneltermelő kapacitás bővitése érdekében műszaki, szervezési, fejlesztési és bérgazdálkodási intézkedésekkel el kell érni, hogy a középtávú terv befejezésére a névleges kapacitást elérje a vállalat. Ezzel párhuzamosan meg kell kezdeni a 2.sz.Házgyár rekonstrukcióját és elő kell készite,ni a 3. sz.Házgyár rekonstrukciójának elindítását. E beryházások eredményeként javuljon a minőség, csökkenjen az élőmunka igény és biztositott legyen a VI. ötéves terv panelszükségletének előállítása. 34