MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1978
1978-09-06 541. öe. - 1978_VB 541/13
12 Jelentés alapján látható, hogy a techndógiai fegyelem nem jó, tehát a munkafegyelem sem javult a magas átlagos keresettel szemben sem. Ez az egyik igen fontos kérdés, amit figyelembe kell venni. Jobban kell az emberekkel foglalkozni, jobb körülményeket biztositani, de többet követelni a pénzért! A lógosoktól meg kell válni ! Ezzel együtt igen fontos a minőség kérdése, mert politikailag rossz hangulatot okoz a lakosság körében. Jó törekvése a vállalatnak az egy lakásra jutó élőmunka ráforditás csökkentése. Az ismert állapotok miatt meggondolandó, hogy a lakások bekerülési költségét is csökkentsék. Két tanulság a múltról: mint ahogy a BÜLAV-nál, ugy itt is rendezni kell a munkaverseny kérdését. Annak idején a Kongresszusi Zászlóért a 43 sz. AÉV. többet áldozott, mint amit szabad lett volna. Erre a jövőben figyelni kell. Ezért különben a ker. PB. is hibásnak érzi magát. Tisztelet a régi vezetőknek, de a káderügyekben nem léptek megfelelően, az illetékes pártszervezetek sem* bár régóta forszírozták, de elhúzódott. Indiszkréció is történt, hogy csak a pártszervezet javaslata volt. Ezt is figyelembe kell venni. Határozathoz javaslata: /. . . A XI.ker. PVB. határozata a BPVB. mai üléséről Határozattal hatályát veszti és egyben aktualitását is. A mai ülés alapján hozott BPVB határozattal kapcsolatban, bizza meg a BPVB. a XI.ker. PB-t, hogy félév múlva annak végrehajtását ellenőrizhesse. Parnicsán László elvtárs: A jelentéssel egyetért, bár nincs benne minden. Nem lehet mindent a vállalat nyakába varrni, de az uj vezetésnek sem. Szilágyi elvtárs felé elmondja, hogy az egyes sz. gyár rekonstrukciója miként lett végrehajtva:^ Összekeverték a különböző /német,jugófinn-szovjet/gépeket. Természetesen, hogy nem termel sem többet, sem jobbat. A helyzetet látva 3o káder ment el, ezeknek pótlása is igen nehéz. További hibák: vasas üzemet, betongyárat, szállitó-szalagot most kell újra javitani, tehát a rekonstrukció után egy ujabb rekonstrukció kell. Ehhez pénz kell, de a vállalatnak nincs fejlesztési eszköze. Tervezőkkel való kapcsolat, tervezés szinvonala: összefügg az élőmunka csökkentésével. Az uj-tipusu szerkezet munkaigényesebb, most terveznek még több vasat a panelokba,stb. B-10-es tipusu épületek erkélyeit nem lehet iparszerüen termelni, stb. A termékszerkezet egyszerüsitése nem valósult meg, 3o %-át lehet közös elemként felhasználni. A tervezésnek is van felügyeleti szerve, az ilyen témákra valahol mégis fel kellene figyelni ! Alvállalkozók kérdése: intézkedések történtek ugyan, mégis csak félkész fogadó szinteket kapnak. Honvédségi munkaerőre szükség van, csak megfelelően kell felhasanálni őket, a házgyárakban nem elég termelékenyek, hiszen k hónap a betanulás és 8 hónapot töltenek csak ott. Véleménye t szerint nem megoldás, hogy vidékről jönnek fel dolgozni, a 43 sz. AEV-t kell megerősiteni, hgy önállóan képes legyen a feladatai megoldására. Pld. megoldás lenne félkész házakat átadni budapesti szövetkezeteknek befejezésre. Szanálások: elő kell késziteni Békásmegyertől befelé a területet.minimális szanálással lehetne előrejutni. Jelenleg az egy lakásra jutó panelszerelés a régi 78 óráról 99 órára emelkedett. Más szervekkel összefogva kell a feladatokat megoldani. Ah