MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1978
1978-08-09 539. öe. - 1978_VB 539/24
8 talanul. Ez részben összefügg a hullámzó élőállatellátással, a fennálló munkaerőhelyzettel, a szinte állandóvá vált túlóráztatással. Kedvezőtlenül hat dolgozóink politikai hangulatára, hogy az előrehaladás mellett változatlanul sok területen ma sem kielégitőek a munkakörülmények, lassú az előrehaladás a műszaki fejlesztés, a beruházás terén. Ezen tényezők negativ hatást gyakorolnak gyárainkban a szervezeti, politikai életre, nem egyszer akadályozva például a pártoktatás, a szervezeti élet eredményességét. A vállalati^pártbizottság és a társadalmi szervek közötti együttműködés kérdésével testületi üléseken rendszeresen foglalkoztunk. Az elhangzott vita alapján az állásfoglalásokban megállapításra került, hogy a vállalati szakszervezeti bizottság, a KISZ bizottságban dolgozó kommunisták, aktivisták munkájában érvényesül a pártbizottság irányitó tevékenysége, mely hozzájárult a párton kivüli dolgozókkal való kapcsolat erősítéséhez. VII. A BHV gazdasági és pártvezetésének intézkedései a KB 1978. március 15-i határozatából adódó feladatokra 1./ A vállalati tervkészítés során megvizsgáljuk az 1979. és 1980. évi, valamint az V. ötéves terv teljesítésének alakulását, és a várható élőállatellátásból eredően a szükséges intézkedések megtételét kezdeményezzük. 2./ Gondoskodni fogunk arról, hogy^ a VI. ötéves terv, a vállalat műszaki fejlesztési koncepciójának kialakításában aktivan vegyenek részt a párt, társadalmi szervek testületei, a vezetők és a dolgozók. Kiemelten foglalkozva a termelés hatékonyságával, valamint a dolgozók élet- és munkakörülményeinek javításával. 3./ A vállalat távlati terveinek kimunkálása során az alábbi főbb tennivalókat vesszük figyelembe: 19?Ó. évi ~ vTTTTeT m. *.é. tervfela.. , *. , terv ^.javaslat sertésvá^ás /edb./ marhavágás /edb./ húskészitm. /vg./ szalámifélék! /vg./ ; dobozsonka /vg./ beruházási előirányzat /MFt./ üzemfenntart, előirányzat /MFt./ 1.231 1.000 110 110 2.925 2.800 460 430 160 200 880 880 110 110 3.000 3.250 450 500 200 200 2.222 550/áth. 1.120 1.120 IU