MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1978

1978-07-26 538. öe. - 1978_VB 538/65

- 5 ­is közelebb kerüljenek munkásmozgalmi hagyományainkhoz, szocia­lista fejlődésünk három évtizedes vívmányaihoz. A nevelés - oktatás - közművelődés egysége tovább szilárdult. Jelentősen oldódott az Iskolák befelé fordulása, társadalmi, üzemi kapcsolataik is szélesedtek, de még jórészt a feltéte­lek javítását célozzák. Az általános iskola 8. osztályát a fővárosi fiatalok már 1972­ben is kedvező arányban végezték el, azóta további javulás történt. Jelen tanévben 100 tanulóból 9k tanuló végezte el 14 éves korig az általános iskolát és összesen 395 1* éven felüli járt - zömmel a 8. osztályba /309 fő/. 16 éves korig 98 % fejezi be tanulmányait. A tankötelezettség magasszintü teljesitését nagymértékben segíti az, hogy az iskolába lépést szakszerű iskolaérettségi vizsgálatok előzik meg; a gyerekek testi és szellemi fejlettségüknek megfelelő beiskolázásban részesülhetnek. Továbbra is igen nagy gond azonban, hogy az általános isko­lát tankötelezettségi korhatáron belül elvégző gyerekek kö­zött jelentős arányú az a réteg, amelynél nem sikerült a tanulás, művelődés igényét felkelteni, a tanulás képességeit megalapozni, s a köve^elményeknek csak gyenge színvonalon tesznek eleget . A pályaválaSBtás segítésére iskoláink nagy gondot fordí­tanak. Azonban a foglalkozás megválasztásáról kizárólag a szülők döntenek. A ltalános iskoláinkban végzett tanulóink 70 #-a - szándékainkkal megegyezően - szakoktatási intézményekben folytatja tanulmányait. Tovább növekedett az érdeklődés a szak­középiskolák és a divatos szakmák iránt. A pályairányítási munka még nem kielégítő, több szakma alig kap utánpótlást a budapesti fiatalok közül. Hiányzik a pály a­irányítás társadalmilag szervezett rendszere, amely jobban tudná befolyásolni a gyerekek további sorsával kapcsolatos szülői döntést. Cb

Next

/
Oldalképek
Tartalom