MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1978
1978-06-14 535. öe. - 1978_VB 535/13
- 12 Somogyi Sándor; Ha már szóbakerült a tervezés metodikája elmondom, hogy a vezetői értelezleten vita volt ezen, de abban állapodtunk meg, hogy ezt a munkatervet a régiek szerint készitjük el és 1979-re megtesszük az előkészületeket és éves tervet próbálunk késziteni. Ezt több dolog indokolja: a XI. kongresszus határozatából adódó feladatok évenkénti bontásban szerepelnek. A gazdaság területén évenkénti programokat készitenek. Egy-egy jelentősebb KB. határozat, mint pl. a propagandamunkáról vagy a tudománypolitikai irányelvek végrehajtására külön cselekvési programok készülnek, ami szintén hosszabbtávú. Olyan munkaterv kellene, amelyik egy évre előre meghatározza legfontosabb politikai céljainkat. Ezt aztán lehet osztályozni, hogy mit hozzunk VB. elé, vagy mit csináljanak a budapesti timegszervezetek. Ahhoz, hogy ezt az uj metodikát bevezethessük, több dolog szükséges: pl. esetleg az, hogy február 1-től február l-ig szól a munkaterv, mert elkerülhetetlen, hogy ne ismerjük a KB. és a Titkárság munkatervét. Ugyanez vonatkozik a tömegszervezetekre is. Ami ezt a félévet illeti: én nem javaslom, amit Pataki elvtárs felvetett, a következő munkatervnél figyelembe lehet venni. Próbáljuk meg inkább a tömegszervezeteket befolyásolni minden határozat nélkül. Héhes Lajos: A VB. egyetért azokkal a célkitűzésekkel, amelyeket a II. félévre vonatkozóan Somogyi elvtárs ismertetett. Ajánlom a párt vezető szerepe témában a munkatervet kiegészíteni. Ami a tervek koordinációját illeti: ebben elkezdtünk már valamit, egyelőre tapasztalatokat szerzünk. Készülünk arra, hogy a tervezés jobb koordinációját valósitsuk meg a jövő esztendőben. J5