MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1977
1977-06-01 508. öe. - 1977_VB 508/32
ben dolgozó kommunistákat, a XI.Kongresszus előkészületei során értékelték a Vöröskereszt munkáját is. Eléggé általános, hogy az évi beszámoló párttaggyűléseken foglalkoznak a helyi vöröskeresztes munkával is. A Magyar Vöröskereszt Országos Vezetősége 1976. októberi ülésén hirdette meg az V.Kongresszus összehívását 1977. októberére. A fővárosi feladatokat a Budapesti Vezetőség 1976. novemberi ülésén határozta mag. Az eredményes végrehajtás érdekében a Budapesti Vezetőség felkészítette a teljes apparátust, a Vezetőség tagjai patronáló tevékenységet vállaltak a kerületi Vezetőségeknél, beindult a budapesti apparátus kerületeket instruáló tevékenysége ,iaz előkészületek helyzetéről 3 alkalommal számoltak be a kerületi titkárok. A Budapesti Elnökség áprilisban beszámoltatta a XIII. és XIX. kerületi Vezetőségeket és jelentéseik, valamint más tapasztalatok alapján megállapitotta, hogy a fővárosban a helyi szervezeti választások tervszerűen folynak. A Budapesti Vezetőség határozata alapján a vezetőségek gondott fordítottak a IV. kongresszus határozatainak eredményesebb végrehajtására, összegezték, elemezték a 4 év munkáját^és általában kritikusan foglalkoztak a mozgalom fejlődésével. Előtérbe került a térítésmentes véradó mozgalom fejlesztése. Több helyen rendeződtek a megoldatlan szervezeti kérdések. A káderelőkészités során vezetőségeink törekedtek arra, hogy az uj vezetőség összetétele, jobban tükrözze a tagság összetételét, növekedjen a vezetőségekben a munkások és fiatalok aránya. Az MSZMP Budapesti Bizottsága Propaganda- és Művelődési Osztálya nagy figyelmet fordított a kongresszusi előkészületek fővárosi feladataira. Az MSZMP KB Tit3 'bl