MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1977

1977-11-30 521. öe. - 1977_VB 521/5

- 3 ­olyat, hogy van ahol kiemelten kellene foglalkozni ezzel a kérdéssel. Hol van lemaradás, hol kell kiemelt figyelmet forditani a pártépitésre. Nem az anyaggal kapcsolatos, de rendeződött-e a kerületi PB és a Vasmű közti viszony? Vincze et.: a PB kötelezte a pártszervezeteket, hogy foglal­kozzanak az alkalmazotti létszám csökkentésével. A foglalko­zás eredményeként milyen eredmények születtek, vagy vannak kialakulóban? Katona et.; a gazdasági vazetők között egységes, elfogadott-e a politikai álláspont gazdaságpolitikánkat illetően. Elfogad­ják-e azokat a törekvéseket, melyeket a KB meghatározott? Nincsenek-e ezzel ellentétes nézetek, nincsenek-e taktikázá­sok, kivárások a gazdasági vezetők részéről. Meghatároztuk éves feladatként, hogy hozzá kell kezdeni az elavult telephe­lyek felszámolásához. Konkrétan ebben a kérdésben van-e elő­re-haladás, vagy elképzelés van-e? Felelősségre vonást érvé­nyesitettek-e azoknál a gazdasági vezetőknél, akik határoza­tokat nem hajtottak végre. Véghelyi et.: Pál et.kérdésére; ebben az évben jelentkeznek a különböző nagyvolumenü beruházások aktiválása és ezzel a termelési ütem növekedése nem tart lépést. Martosné szociál­politikai kérdésével kapcsolatban; a PB tette kötelezővé,hogy a tervezések során szoc.pol. célkitűzések szerepeljenek. E­zek végrehajtását rendszeresen ellenőrizzük. Munkaverseny; van kezdeményezés jövőre, a 60. évforduló továbbvitele, a KMP megalakulása, a magyar Tanácsköztársaság előzményeivel kap­csolatban is. Ennek az ösztönző részével kell foglalkoznunk, mert ebben az évben is óriási jelentősége volt a munkaverseny­nek. Koordináció kérdése: a kerületi PB. kapcsolata jó a kerü­let üzemeivel, javaslatom a magam részéről: hasznos lenne, ha a BPB részéről is történne módszerbeni segitség a központi vállalatok Pártbizottságai felé. Kurucz et. kérdésére; a ke­rületben nem az ipari tevékenység csökkenése, hanem növekedé­se következett be az elmúlt időszakban.Közlekedés, szállítás­sal foglalkozó vállalatok /Belker,Szöv.ker. Volán I.sz.üzeme/ kerültek a kerületbe, a Zrinyi Nyomda uj ipari tevékenységgel jelent meg. Bizonyos elszivó hatásuk van a kerületben lévő más üzemeiben dolgozó képzett munkaerő vonatkozásában. Nem jellemző, hogy valamilyen tevékenység megszűnt. Az üzemegysé­gek olyan tevékenységet folytatnak, amely a központi üzem szá­mára is nagy jelentőséget jelent. A Pannónia Szőrme kitelepi­tésre volt Ítélve, a PB. kezdeményezésére ez a határozat fe­lülvizsgálásra került, hisz tevékenységük a népgazdaság szá­mára devizabevételt jelent, kitelepitésük esetén viszont nem megoldott a szakképzett munkaerő, mert az nem vihető át. A pártapparátus szakmai szinvonala; 11 tagú a páltapparátus, döntő többjísége gépipari képzettségű, egy része népművelő-ta­nár. Az elmúlt másfél éve az arányt javitottuk. A gazdasági munkabizottságban vannak mérnökök, közgazdászok, vezérigaz­gatók és igazgatók, melyek nagy segitséget adnak az appará­tus gazdaságpolitikai feladatainak megoldásához. Munkaformák, u

Next

/
Oldalképek
Tartalom