MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1977
1977-11-16 520. öe. - 1977_VB 520/4
2 A napirendek tárgyalása előtt Somogyi Sándor elvtárs üdvözli Király Andrásné és Ernszt Antal elvtársakat abból az alkalomból, hogy november 7.-én a " Munka Érdemrend" arany fokozata kitüntetésben részesültek. Kivan az elvtársaknak jó egészséget, és további munkájukhoz sok sikert. Nagy szeretettel köszönti továbbá Kelen Béla elvtársat abból az alkalomból, hogy ebben az esztendőben ^0 éve tagja pártunknak. A^budapesti párt vezetésnek Kelen elvtárs évtizedek óta tagja, s ebből az alkalomból szeretnénk megköszöni azt a fiatalos kommunista lelkesedést, ahogy - beosztásával együttjáró kötelezettségein túl, -a fővárosban agitátorként részt vesz a párt politikája ismertetésében. Azt kivánjuk, hogy - mint ahogy eddig^ tette, - olyan elkötelezett seggel, meggyőződéssel, hittel szolgaija továbbra is pártunk ügyét ! 1. Napirendi pont : Jelentés a konvertálható árualap bővitését szolgáló beruházások 1978-ra tervezett megvalósításának és előkészítésének helyzetéről. Giltner László et.; kiegészitést tesz a k. old. a Magyar Hajó- és Darugyár fejlesztésével kapcsolatosan. Az időközben szerzett információnk szerint változás következett be, miszerint a termék értékesítésére az eredeti tervben szereplő tőkés reláción belül Török o. helyett, Görög o.- ba nyilik lehetőség. Kurucz elvtárs : Az anyagban szereplő épitési problémákra utaló értékelés az előkészítés gyengeségeit takarja. A vállalatoknál az előkészités terén számos problémák mutatkoznak, amihez hozzájárul az a körülmény, hogy előre épitési kapacitást lekötni nem tudnak, erre csak a hitel engedélyezése után nyilik lehetőség. Kérdése: a Bank bírálható tevékenysége erre kiterjed-e, illetve feltétele-e a hitel engedélyezésnek az épitési kapacitás biztosítottsága . Somogyi Sándor et. : A jelentésből kitűnik, hogy a budapesti székhelyű vállalatok felénél baj van a beruházásoknál. A lemaradások miatt milyen intézkedést kívánunk tenni ? Felelőségre vonjuk-e a. mulasztást elkövető gazdálkodó egységek vezetőit ? A piackutatás megelőzi-e a beruházások megkezdését ? Kambal József et. ; Javasolja, hogy a párt- és vállalat vezetőit külön számoltassák be az elhúzódó beruházások miatt. Szerinte aggasztó a nyolc hónap. Milyen intézkedéseket tesznek ennek érdekeben. Parnicsán László et. : A jelentésben szerepel, hogy a beruházások előkészítése során kellett tisztázni a piaci lehtőségeket is. Kérdése, hogy milyen kutatások előzték ezt meg, mert igy bonyodalmakat okoz. 4-