MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1977

1977-11-02 519. öe. - 1977_VB 519/76

- 2 ­pont az aktivitás; a mozgalmi ismeretek elsajátítása, az adott KISZ szervezet ismerete csak kiegészitő követelmény. Az ajánlott fiatalo­kat a taggyűlés szinte kivétel nélkül felveszi. A pártszervezetek a KISZ épitéssel általában évente egyszer, az általános beszámoltatás részeként foglalkoznak. 2. KISZ-tagfelvétel a dolgozó fiatalok körében Súlyos gondot jelent, hogy a dolgozói tagfelvételek számának je­lentős emelkedésén belül jóval alacsonyabb a fizikai dolgozók tagfel­vétele növekedésének üteme. 1974. óta 5.300 fővel csökkent a fizikai dolgozó KISZ tagok száma. Ennek egyik oka, hogy a KISZ szervezetek nem forditanak kiemelt figyelmet a munkásfiatalok felvételére, a követel­mények fokozódását nem mindig kiséri a KISZ-en kivüli fiatalok bevoná­sa a szervezet munkájába. A KISZ KB 1975. júliusi határozata ellenére a dolgozói alapszervezeteknek csak kisebb része készit tagfelvételi tervet. A felkészítésben továbbra is döntő patronálási rendszerről igen eltérő és tartalmában többnyire kedvezőtlen kép alakult ki. Bár a gya­korlatban a felvételre kerülők 60-70 ?S-a a "patrónus "segítségével" lesz KISZ tag, a KISZ szervezetek nag3^ részében a leendő KISZ taggal történő tervszerűtlen, esetenkénti beszélgetéssel és a rendezvényekre történő alkalomszerű meghivassal a patronálást befejezettnek tekintik. Különösen kedvezőtlen a helyzet a széttagolt munkahelyeken dolgozó KISZ szervezetekben /pl. szolgáltatóipar, szövetkezetek/ ahol érdemi patro­nálásról általában nem is beszélhetünk. Továbbra is idegenkedés tapasztalható a dolgozói Killián-körökkel szemben. Ezt a felkészítési formát - amelyet a KISZ IX. Kongresszusa határozata értelmében egyre általánosabbá kell tenni - ma elsősorban ott alkalmazzák, ahol viszonylag nagy számú fiatal /pl. végzett szak­munkástanuló/ áll egyszerre munkába. Kevés az előrehaladás abban, hogy a szervezetek a már régebben ott dolgozó, de valamilyen okból felvétel­re nem került fiatalokkal megfelelően foglalkozzanak. Hasonlóan gond, hogy a törlések nyomán /1977-ben Budapesten 2.333 fő/ a szervezetből }<s

Next

/
Oldalképek
Tartalom