MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1976

1976-01-16 473. öe. - 1976_VB 473/5

- k ­Gérnyi Kálmán ; Az anyag összességéhen való képet ad, elfogadha­tó alap a "hogyan tovább"-hoz. 197^-ig a fővárosban jelentős eredmények születtek, még a kapcso­lódé létesítmények esetében is. Korábbi határozat alapján 197 i *­ig komplexen alakult ahelyzet, 1975-ben következtek be a zavaró tényezők. Megitélése szerint, ha 1975-ben valamivel korábban tör­téntek volna az erőfeszitések, akkor a 73o lakás sem maradt vol­na le. Az előterjesztésben szereplő V. ötéves tervtárgyalások re­álisak, szinkronban van az erőfeszitésekkel. Számításba kell ven­ni azonban, hogy egyedi példáktól eltekintve, az V. ötéves terv­re jobban fel vagyunk készülve; hogy jobb szervezet áll rendel­kezésre; hogy a telepszerű lakásépítéshez szükséges kapacitás in­gatagabb, mint korábban. További erőfeszitések szükségesek a hi­ányzó kapacitás biztosítására. Jelentős feladata van az EYM-nek, még nagyobb az OKISZ-nak, szövetkezetek és más kapacitások fel­kutatásában. Gyászos a kapcsolódó létesítmények helyzete, különö­sen a telepszerű építkezéseknél. A BPVB korábbi határozatát meg­erősítve ki kell mondani, hogy erre is vonatkozik a komplexitás elve, mert különben politikai bonyodalmak fognak jelentkezni. Kérni kell az ÉVM-től, hogy e vonatkozásban még egyszer gondolják végig az ötéves terv feladatai megoldását / típusterv, tipusszer­kezet,stb/. Biztos bázist kell teremteni a kapcsolódó létesítmé­nyek megvalósításához. Nem pontosan, de érezhető az anyagbői, hogy az 1977-es átmenet nagy gondot fog jelenteni. Közeljövőben az OKISZ-al jelentős tárgyalások lesznek, és nekünk - a VB egyetértésével - erélyesen fel kell lépnünk, hogy ne ke­rül jünk olyan helyzetbe, mint a IV. ötéves tervben, amikor fele­lőtlen vállalásokat tettek. A kiegészítésekkel együtt jónak tartja az előterjesztés, jó a feladatok pontba foglalása / GPO jelentős szerepe benne van /, a VB-nek elfogadásra javasolja. dr. Pongrácz Pál: A célcsoportos lakásépítésben bekövetkezendő visszaesést politi­kailag is indokolni kel. A korlátozás vagy visszaesés az 1979/8o­ra előirányzott építendő lakásokra is veszélyes lenne. Az 1975. óvi lemaradás miatt több tanterem, óvoda, stb. megépíté­se szükséges 1976-ban, és ha 1976-ben nem lesz nagyobb a felké­szültség, a kihatások átcsapódnak 1977-re. Munkaerőgazdálkodás nemcsak a főváros feladata. Az építési terü­letek előkészítésére hatást gyakorol a technológiai fejlesztés, de a munkaerőhiányra is. Ipar egyéb területéről nem lehet átáram­lásra számítani, csak technológiai fejlesztéssel / előregyártott alapozás,stb/ lehet eredményt elérni. A főváros különböző profilú vállalatokkal kényszerül szerződni egyazon munkára. Hiányoznak a nagy vertikumu vállalatok. A sok hiánypótlás oka: a negyedéves ütemezések be nem tartása. dr. Pál Lénárd : Egyetért az előterjesztéssel. Permanens szükség­állapot jellemzi a helyzetet, az igények és kapacitás között. Munkaerőhiányt nem lehet lesz pótolni. K 0 rszerü technológiai mód­szerek bevezetésével lehet előrelépni, viszont ez drágit. Politi­kailag is egyenesebb és munkamódszer szempontjából is jobb az egyenszilárd állapot megteremtése. Meg kell szüntetni a szükség­állapotot, hogy az EVM. apparátusa művezetői feladatokkal foglal­kozzék. Nem perspektíva, nem állandósítható a katonák alkalmazása. A kapacitás kérdése, annak korszerűsítése döntő szempont még ak­kor is, ha a naturális mutatókban vissza is kell lépnünk. b

Next

/
Oldalképek
Tartalom