MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1976

1976-09-22 491. öe. - 1976_VB 491/72

Legfőbb gondunk az, hog/ a bizottsággal nem rendelkező ágazati szakszervezetek álta­lában nem ismerik a fővárosi szintű határozatokat, legfeljebb a negyedévenkénti titkári, ösz­szekötői értekezleten szereznek ezekről tudomást. A munka folyamatosságát zavarja, hogy az adott szakma titkárságához. Ml. az alapszervekhez ezek hogyan és mikor jutnak el A szakmaközi bizottságok fontos helyet foglalnak el területpolitikai, ifi várospolitika' feladataink ellátásában Javaslattevő, tanácsadó, ellenőrző szerepet töltenek be a lakosság életkörülményeinek alakításában, érdekeik védelmében a kerületek előtt álló feladatok vég rehajtásának segítésében. Feladatuk, hogy együttműködjenek kerületük vállalati, intézményi szakszervezeti bizottságaival, szükség szerint koordinálják társadalmi munkaakcióikat, fel­ajánlásaikat. Kívánatos azonban, hogy e munkájukhoz a szakmai szakszervezetek munkahelyi szerveiken keresztül az eddiginél nagyobb segítséget nyújtsanak. A működésükhöz szükséges tárgy* és személyi feltételek a kerületek többségében rendelkezésre állnak. A kerületi párt­bizottságok többsége jól segíti munkájukat. Munkájukra egyre inkább a hozzáértés és ten­niakarás a jellemző Többségük megtalálta a kapcsolatot a kerület állami és társadalmi szerveivel, azok vezetőivel. A tartalmi munka fejlesztése terén azonban még nagyon sok a tennivaló. A SZOT és Elnöksége irányítása és segítése folyamatos Minden feladatnál — különösen a területpolitikát illetően — igényli észrevételeinket, javaslatainkat és azokat figyelembe ve­szi állásfoglalásaiban, határozataiban és konkrétan megjelöli a tennivalóinkat, Jelentős mér tékben javult kapcsolatunk és együttműködésünk a SZOT osztályaival. Ennek ellenére gon­dot okoz, hogy a hagyományos szakszervezeti munkával kapcsolatban többször olyan igé­nyeket támasztanak, amelyek a szakmák irányítási hatáskörébe tartoznak. Ilyen esetekben gyakori, hogy — a szakmai szakszervezetek egy része — az ellenőrzést, a tapasztalatok fővá­rosi összegezését, az ágazati szakszervezetek jogkörét sértő tevékenységként fogja fel. A Budapesti Pártbizottság és a Szakszervezetek Budapesti Tanácsa munkakapcsolatát, a pártirányítás érvényesülését jónak tartjuk. Megfelel a Politikai Bízottság 1966. májusi, Ml 1974. júniusi határozataiban megfogalmazottaknak Biztosítja az önálló tevékenységünket, igényű részvételünket a főváros előtt álló gazdasági, politikai célkitűzések kíaiakításában, a végrehajtás segítésében. Támaszkodik tapasztalatainkra, elismeri a szakszervezetek munka ját, az e területen dolgozó kommunisták tevékenységét. Képviselői rendszeresen részt vesz­nek testületeink ülésein, rendezvényeinken, aho' véleményükkel, javaslataikkal segítik a helyes álláspontok kialakítását. Ugyanakkor a Pártbizottság igényei is növekedtek. Úgy ítél jük meg, hogy ezen elvárások indokoltak A területpolitikai munkában, ahol irányítási, koor­dináló jogunk van a feladatok egyértelműek, végrehajthatók Amikor azonban segítő, szer vező, ellenőrző, tapasztalatokat összegző megbízatásokat kapunk ! gen sokrétű egyeztetésre, koordinációra van szükség. Az SZBT-nek 18 szakmától kell a tapasztalatokat összegyűj teni, értékelni, s ezek alapján javaslatokat tenni. Ezt már nem minden ágazati szakszervezet veszi jónéven Megjegyezzük, hogy amikor feladatunkat és hatáskörünket a SZOT az általa nostól eité r ő módon szabályozta, létszámunkat is csökkentette A Budapesti PB, VB határozatairól, állásfoglalásairól Elnökségünk, Titkárságunk, az ap parátus, a budapesti bizottságok és összekötők folyamatosan és rendszeresen kapnak infor­mációt. Megfogalmazódnak az ebből adódó tennivalók és végrehajtásukra külön figyelmet fordítunk. A főváros egész lakosságát, a dolgozókat érintő legfontosabo feladatok elvégzése érde­kében együttműködünk a különböző fővárosi, állami, társadalmi szervekkel, intézmények­kel. Kiemelkedő jelentőségű a Fővárosi Tanáccsal kialakított együttműködésünk, amelyet az ez évben megújított megállapodásunk hivatott továbbfejleszteni. Együttműködésünk eiső sorban a főváros társadalompolitikai, gazdaságfejlesztési feladatainak segítésére, a dolgozók érdekképviseletének jobb ellátása érdekében történik. A társadalmi összefogás és az eilenőr­3 lí

Next

/
Oldalképek
Tartalom