MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1976
1976-08-25 489. öe. - 1976_VB 489/23
2 húzódását jelentette, egyes vállalatoknál még mindig nincs jóváhagyott terv. A pártszerveknek és pártszervezeteknek meghatározó szerepük volt abban, hogy a követelmények fokozódása, a szigorúbb gazdasági szabályozás fogadtatásánál tapasztalt kezdeti bizonytalanságot a vállalati intézkedések élénkülése váltotta fel. A vállalatok tervei, a kapcsolódó cselekvési programok a konstruktív magatartás erősödését, a népgazdasági célokhoz történő közeledést mutatják. A kommunisták példamutató résztvevői a tervek kialakításának, a végrehajtásra történő mozgósításnak, a helyes szemlélet érvényrejuttatásának. A vállalatok kollektíváit politikai érdeklődés, cselekvő egyetértés jellemzi, ezt mutatja a tervek kialakításában való aktiv részvétel és a szocialista munkaverseny erősödése is. A vállalatok egy részénél, főként a kisebb egységeknél azonban még tapasztalható a feladatok formális-kialakítása, a megtehető intézkedések elmaradása, késlekedés, a szemlélet lassú változása. A tervkészítő munka lényegében befejeződött, de továbbra is szükséges a tervek folyamatos pontosítása. I. A közgazdasági szabályozás módosításának hatása a vállalatok gazdasági helyzetére. Az V. ötéves vállalati tervek véglegesítésénél az 1975. évi gazdálkodás eredményeinek a változott szabályzók alapján történő számbavétele nagyjelentőségű feladat volt. Tapasztalataink szerint a vállalatok kétharmadánál 3o %-ot meghaladó az eredmény csökkenése. Ezen belül a tanácsi vállalatoknál lényegesen kisebb, a szövetkezeteknél nagyobb a nyereségszint változása. A minisztériumi vállalatok átlagos 25 %-os nyereség9 Q