MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1976
1976-07-28 487. öe. - 1976_VB 487/10
- 5 zásra. Igénylik a határozatok végrehajtását, jobfc megszervezését a politikai és gazdasági munkában egyaránt. Elismerésüket fejezték ki az eddig megtett intézkedésekért, biztosították a pártmunkába való aktivabb részvételről a taggyűlést. Nagy fontosságot tulajdonitanak az egyéni beszélgetések után kiadásra kerüló' intézkedéseknek. Azt várják, hogy a véleményekről, javaslatokról tájékozódjanak az illetékes párt, állami, társadalmi szervek és a saját hatáskörükbe tartozó feladatok megoldásában intézkedjenek. Mindezeket azért is nagy jelentőségűnek tartják, mivel az általuk elmondott kritikai észrevételek nagyrésze nem uj keletű, többségének megoldását évek óta kérik. /pl. a párt és állami fegyelem megszilárdítása, a határozatok végrehajtásának következetesebb számonkérése, a lakásprobléma megoldása, határozottabb fellépés az önzés, harácsolás ellen, a munkanélkül szerezhető jövedelmek megszüntetése, stb./. Szerepet kaptak a napi kérdések is. Június óta erőteljesebben foglalkoznak a zöldségellátással és az árakkal, valamint a hus áremeléssel. Voltak olyanok is, akik az egyéni beszélgetéseken elmondottakat ismételték meg. Szinte valamennyi felszólaló kérte, hogy gyakrabban kerüljön sor hasonló beszélgetésekre minden külön központi intézkedés nélkül. i./ Az összegező taggyűléseken felelősséggel foglalkoztak a személyi kérdésekkel is. Julius 20-ig 1.183 kilépési kérelmet vettek tudomásul. A kilépések okai: ^0 $-ban betegség, öregség, 10-15 % a tagdijat sokalja, 30-35 f» a szervezeti szabályzatból reá háruló kötelezettségeket nem tudja vállalni, 15-20 % egyéb indokokra, pl. családi problémára, egyéni sérelmekre hivatkozik. 366 törlési javaslatot fogadtak el, ebből 38-at már a párt végrehajtó bizottságok is megerősitettek. Az okok szinte teljes egészében a szervezeti élet elhanyagolásából adódnak.