MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1975

1975-05-23 454. öe. - 1975_VB 454/16

- 2 ­Az 1975, évi feladatok aikerea megvalósítására, a tervek tul­teljesitésére a Csepel Müvek Pártbizottsága meghatározta a kong­resszusi munkaverseny II, szakaszának főbb feladatait és felhí­vással fordult a dolgozókhoz, hogy osatlakozzanak a oélul ki­tűzött feladatok teljesítéséhez, E felhívásban vállalatonként és termetenként meghatározta a legfontosabb gazdasági, műszaki és szervezési feladatokat. Alapvető célkitűzésként határozta meg, hogy a gazdálkodás közép­pontjába az anyag- és energia raegtakaritá3t, ezenbelül a tőkés importtal való fokozott takarékosságot, illetve ennek uazal, vagy szocialista relációból származó anyagokkal való helyettesítést kell szorgalmazni, A MSZMP Központi Bizottság 1974. évi decemberi határozatából adódó helyi feladatokat a gyári Pártbizottságaink tevékenységükben kie­melten kezelik, A párt, társadalmi ós gazdnsági szervek minden szinten megtárgyalták a részletes feladatokat, A gazdasági vezetők konkrétan ismertették a célkitűzéseket a szocialista és munkabri­gádokkal, amit brigád és munkásgyüléseken megtárgyaltak és jelen­tős többletvállalásokat tettek, A Csepel Müvek vállalatainál 1975. január 15-30-a között 2,336 szooialista és munkabrigád gyűlést tartottak, melyeken 23.430 fő vett részt és 1,410 fő tett brigádja nevében jelentős anyag- és energia megtakarításra vállalást. A többletvállalások jelentőségét az alábbiakban lehet érzékelnii a jóváhagyott tervekben 95 mPt anyag- és energia megtakaritás volt előirányozva. A többlet felajánlás után a helyzet a következőképpen alakulti Értéki mPt-ban. Terv Felajánlás Összesen Anyag Energia 95 98 16 193 16 Összesent 95 114 209 Az anyag- és energiatakarékossági feladatok megvalósítása érde­kében a vállalatok részletes intézkedési terveket dolgoztak ki. Az intézkedési tervek többek között tartalmazzák; - azokat a technológiai feladatokat, melyeknek eredményeképpen javul a fajlagos anyagkihozatal, AC

Next

/
Oldalképek
Tartalom