MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1975
1975-10-10 464. öe. - 1975_VB 464/18
— 4 *• ua Épitészeti Főosztály szervezetét korszerűsítette és a Lakásépitéspolitikai osztályon külön, a telepszerű magánerős lakásépítés - ezen belül a munkáslakás épitós - szervezésére csoportot létesített. - A Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága az egyes lakásépítési területek előkészítésével, 111. építtetőinek kijelölésével kapcsolatos határozataiban a Budapesti Pártértekezlet állásfoglalása óta az üzemek részére minden esetben kötelezően előírja az idézett MT határozatnak megfelelő munkáslakás építtetők 80 fj-os arányszámát. - A szociológiai felmérések, különösen a IV.ötéves terv első felében épülő lakások elosztását vizsgálva, azt mutatták, hogy a még nagy vállalatok támogatásával épülő lakótelepeken is kevés munkás kapott lakást. A Marx Károly Közgazdaságtudomány Egyetem 1973.évben végzett felmérése szerint a Csepeli Vas és Fémmüvek, a Ganz-Mávag és az Egyesült Izzó által - 1967.- 1972. végéig - szervezett lakás akciókban a munkások aránya együttesen 55 % volt. A BVTV által 1974-ben elvégzett felmérés szerint a reprezentatív módon kiválasztott hat lakásépítő szövetkezetben az 1971. és 1974.között épült lakások építtetői közül a munkások arányszáma a következő volt: Szövetkezet megnevezése: Ossz.munkás 1. XVI.ker.Centenárium 36 % 2. XVIII.ker.Lőrincz KISZ 45 % 3. XVI.ker.Ond vezér tér 53 % 4. I-II.ker.Váralja-Viziváros 6 % 5. III.ker.Kiseelli * 19 % 6. XXII.ker.Háros 27 % A helyzet 1975-ben javult. A vállalatok maguk is törekedtek a munkáslakás épitós fokozottabb elősegítésére. így pld. a három nagy iparvállalatnál az elosztott lakások tekintetében a következőképpen alakult a munkások arányszáma: /ÍS