MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1975
1975-10-10 464. öe. - 1975_VB 464/8
-éKurucz elvtárs : a vélemények alapján a Fővárosi Tanács pozitivan áll a témához. Szerinte mindenki azt szeretné, hogy minél több és olcsóbb lakás épüljön Budapesten. Beszélgetett néhány munkással és üzemi vezetővel és szerintünk 2o-3o ezer forintot tudnak összehozni lakásra többet nem. Hogy kik kapják az absó lakást az még kérdéses. A tanácsnál ami problémát lát az a, telek kijelölés, mert sok a huza-vona. Jobban kell szervezni. Szükséges az is hogy a vállalkozás reális legyen az üzemeknél vagy intézményeknél. A munkásoknál felvetődik az is, hogy társadalmi munkát nem-e lehetne felhasználni. ÉVM-mel szerinte többet kellene konzultálni, hogy az épitőipari munkások érdekelve legyenek illetve jutalom- lakást kapjanak. Persze feltétel mellett, ha azon a pénzen több lakást felépitenek. Herczeg elvtárs ; a SZOT Titkárság júniusban tárgyalta ezt a témát, azokkal akik épiteni akarnak és azokkal akik részt vesznek ebben a munkában, tehát minden érdekelttel. Osztozik Szépvölgyi et. -sal abban hogy lényegében a IV. ötéves terv közepén születét meg a határozat. Nekik az az álláspontjuk, hogy a tervben lévő célcsoportos lakások épitését és a tanácsok bérlakásának növelését támogassák, mert a vizsgálatok arról győzték meg, hogy a munkás másként nem tud hozzá jutni lakáshoz, mert nem tud többet vállalni a befizetésnél sem és a fenntartásánál sem. Meggyőződése, hogy a telepszerű szövetkezeti lakás épitkezése is előnyős a dolgozónak. Erő mozgositásról is lehet szó, ha, az épitőipar, illetve a. kivitelező nem zárkózik el szakipari munkáknál mozgositani tudják a dolgozókat, és ezeket feltétlen igénybe kell venni. A SZOT Titkárság minden érdekelt tárca felé felvetette a problémákat, és kérte az ÉVM-et, hogy a blokkos kivitelezést folytassák, illetve a Pénzügyminisztériumot, hogy a bonyolitást vizsgálja, felül. Kérték, hogy a munkáslakás támogatását és értékesitését vizsgálják felül. Kérték a, Miniszter Tanácsot, hogy járuljon hozzá, hogy a tervezésnél a tanulmányterv szerepeljen . Azt kéri a Főv. Tanácstól, hogy az igények alapján a lakótelepi épitkezést figyelje és külön kezelje. Az EVM-en kivül senki nem reagált a kérésre, de ha komolyan vették volna a párthatározatot akkor reagáltak volna. $