MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1975
1975-09-26 463. öe. - 1975_VB 463/70
- 6 E munkával elsősorban a kerületi agitációs felelősök foglalkoznak. Egyedül - különösen a nagyobb kerületekben feladatukat nehezen tudnák megoldani. Munkájuk segitésére raind több kerületi pártbizottság hozott létre vitaköri munkabizottságot. Több kerületben az apparáttis időszakonként bekapcsolódik a körök munkájának segitésébc, ellenőrzésebe. A kerületi pártbizottságok ellenőrző, befolyásoló tevékenysége az elmúlt két évben javult. A központi akarat rendszeresen érvéryes'il a vitavázlatokon keresztül. Természetesen eg3 r-egy lényeges budapesti, kerületi téma tárgyalását elő lehet és elő is kell irni a vitakörök száraára. Ugyanakkor lehetővé kell. tenni, - sőt erre ösztönözni kell -, hogy a körök minél több helyi témát vitassanak meg. A munka budapesti szintű befolyásolásánál a már megindult folyamatot kell erősiteni és a Tömegpolitikai Tájékoztatón keresztül budapesti témák közreadásával az általánosítható tapasztalatok ismertetésével kell segiteni tevékenységüket. A vitakörök munkájának színvonala, a vitakörvezető tevékenysége mellett igen nagy mértékben függ a párt alapszervezetek vezetőségeinek ellenőrző, irányitó munkájától. A körök nem válhatnak az alapszervezeti politikai élet szerves részeseivé, ha nélkülözik a pártvezetőségek rendszeres segitő, ellenőrző munkáját. Tevékenységük csak ugy hatékony, ha témaválasztásuk egybeesik a politikai munka helyi kérdéseivel. A következő időszak egyik legfontosabb feladata az alapszervezeti vezetőségek segitő, ellenőrző munkájának javítása. Összefoglalva; a PVD 1973. augusztus 17-i határozatát követő időszakban a politikai vitakörök szervezettsége a kerületi pártbizottságok ellenőrző, irányitó munkája számottevően javult. A vitakörök mindinkább betölti feladatukat és a szóbeli agitáció, a meggyőző munka fórumaivá válnak. Az összességében kedvező tapasztalatok továbbra is indokolttá teszik a körök tervszerű fejlesztését, elsősorban azokban a kerületekben, ahol a budapesti átlagtól elmaradtak. A körökben %o