MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1975

1975-09-12 462. öe. - 1975_VB 462/65

lo fontos, mert csak így lehet biztositani az V. ötéves tervre történő zavartalan átmenetet. A hátralévő hónapokban kell a vállalatoknak elkészíteniük az 1976 évi és az V. ötéves terv­időszakra szóló terveiket. A tervek elkészítése során a párt­szervezetekre is nagy felelősség hárul. Aktivan részt kell vál­lalni ebben a munkában és biztositani kell a vállalati kollek­tivák bevonását is. Szükséges, hogy a szocialista raunkaverseny szervezésén és irá­nyításán keresztül a versenymozgalom tovább szélesedjen. A súlyponti feladatoknak megfelelően uj vállalások is szülesse­nek. A szocialista brigádok járjanak élen, legyenek méginkább kezdeményezői és megvalósítói céljainknak. A KB 197*1 december 5-i ós az 1975 július 2-i határozatában megszabta a gazdaságpolitikai munka legfontosabb célkitűzé­seit. Ezek, valamint a budapesti tapasztalatok alapján erő­inket a - korábbi határozatokkal összhangban - következő kérdések megoldására kell összpontosítanunk. 1/ Az eszközgazdálkodás és felhasználás területén az eddigi­eknél hatékonyabb intézkedésekre és azok megvalósítására van szükség: - a forgóeszközökkel való gazdálkodásban a készletek lé­nyeges csökkentésére, a forgási sebesség növelésére, a takarékosság ésszerű érvényesítésére kell a fő figyelmet fordítani, - az állóeszközökkel és ezen belül a termelőberendezések­kel történő gazdálkodásban biztositani kell azok jobb ki­használását. A legkorszerűbb, legtermelékenyebb gépeknél, berendezéseknél általánossá kell tenni a többmüszakos üzemeltetést. Minden olyan termelő területen, ahol a gyártott termékekre kellő igény van és a gyártás gazda­ságosan végezhető, legalább kétmüszakos munkarendet kell bevezetni. Meg kell értetni a közvéleménnyel, hogy a fej­lettségünk mai szintjén szükséges a berendezések minél Cf

Next

/
Oldalképek
Tartalom