MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1975

1975-09-12 462. öe. - 1975_VB 462/50

_ 9 ­A közmű és kommunális fejlesztési, a lakóház .javítási előirány­zatok teljesítése az időarányos részt nem érik el és hasonló a helyzet az egészségügyi, művelődésügyi "beruházások területén is. Összegezve az első félév tapasztalatait megállapítható, hogy a gazdaságban a jelentős erőfeszítések kezdeti, de nem lebecsü­lendő eredményeket hoztak és ez megfelelő alapot ad a további előrelépéshez. A pártszervezetek és a gazdálkodó szervek a KB július 2-i ülé­sét követően kritikusan áttekintették eddigi munkájukat és fe­lülvizsgálták tennivalóikat. A párttagság és minden dolgozó ak­tivitása, az erre történő fokozottabb támaszkodás biztosítani tudja az 1975 évi feladatok végrehajtását. A BPB, a kerületi pártbizottságok ellenőrző, segítő munkája tovább fokozódott és erre a jövőben is nagy szükség van. A szocialista munkaver­seny az első félévben nagymértékben segítette a feladatok meg­oldását, de szükséges a munkaverseny hatékonyságának tovább­fejlesztése. A gazdaságpolitikai munkában szerzett tapasztalatok azonban arra is felhívják figyelmünket, hogy a vállalati gazdálkodás­ban több olyan probléma van, amely megoldása eddig nem sike­rült. A további előrehaladás érdekében ezekre a területekre nagyobb erőket kell koncentrálnunk, mert akadályozzák a fej­lődést. A politikai munkában tehát figyelmünket ezen kérdések megoldására kell fordítanunk. Az agitációs és propaganda mun­ka lehetőségeit is fokozottabban ki kell használnunk annak ér­dekében, hogy mindenkivel megértessük a megoldásra váró fela­datok fontosságát. A szeptember hónapban sorrakerülő kerületi gazdaságpolitikai aktivákon a hangsúlyt már ezen alapvető kér­désekre kell irányítani, és a továbbiakban a budapesti párt­mozgalom sokrétű lehetőségeit kell felhasználni, hogy a hiá­nyosságok felszámolása politikai mozgalommá váljon. Ez évi feladataink sikeres teljesitése azért is kiemelkedően

Next

/
Oldalképek
Tartalom