MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1975
1975-08-29 461. öe. - 1975_VB 461/58
T6 - 48 dig el lehetett tüfcni ezt a felosztási módot, mert a vid£k el volt maradva, szorongjanak egy kicsit a pestiek, de mindennek határa van, politikailag. A minisztériumok kapnak beruházási kereteket, a Tervhivatalnak oda kellene hatnia, hogy a Belkereskedelmi Minisztérium többet ruházzon be Pesten, ne minduntalan vidéken, Kaskunmajsén meg ilyen helyeken épitsen áruházakat, hanem már végre Pesten is. Az üzletekben olyan áremelkedések vannak, hogy az már sok, nem tudom, hogy hány ötéves terv kell ahhoz, x hogy mindent tudjak venni, de legalább azt, amit venni tudok, kulturált körülmények kazött tudjam megvásárolni. Ne feldúltan jöjjenek ki a vásárlók, mert három helyen kellett sorba állniok. A Tervhivatal szóljon bele abba, hogy a minisztériumok hol költsék el a fejlesztési alapjukat. Biztosítani kell a megfelelő épitési kapacitást. Lehetetlen dolog, hogy a főváros vezetői állandóan hadakozzanak az Épitésügyi Minisztériummal, hogy adjon Pestre kapacitést. A budapesti terv csak a Fővárosi Tanécsra kötelező, a minisztériumokra nem? Nem feladata sem a Fővárosi Tanácsnak, üiift a Budapesti Pártbizottságnak, hogy állandóan erőszakoskodjék, hogy Budapest kapjon valamit és ha kap, akkor köszönjük meg, hogy egyéltalán dobog s zivünk. lilég elszomorító a munkaerőhelyzet. A munkaerőhiány a lógás melegágya, rettenetes megneheziti a munkafegyelem megteremtését. A budapesti munkaerőhelyzet megjavitása érdekében fontos s lenne, hogy a KGM ne csak a vidéki telepítésekkel foglalkozzék, hanem gondoljon arra is, hogy az országban 52