MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1975
1975-08-29 461. öe. - 1975_VB 461/55
- 4§/a Most már egyszerűen ott tartunk, hogy politikai kérdésként merül fel, mit tudunk válaszolni ezeknek az anyáknak. A IV. ötéves terv második felében még eléggé egyértelműen tudtunk olyan indokokat mondani, hogy a népesedéspolitikai határozat menetközben jelent meg, a főváros nem tudott számolni a végrehajtásból adódó problémákkal, és az előfeltételek biztosításával. Most, ahogy az előterjesztést olvasom, ahogyan Szépvölgyi elvtárs eléggé súlyosnak festette az ezzel kapcsolatos helyzetet, a várható lehetőségeket: felmerül az emberben, hogy tulajdonképpen mit fogunk mondani most! Mert jogosan felvetik majd, hogy rendbenvan, a IV. ötéves terv során nem tudtatok számolni vele, de most még a szintentartást sem tudjátok biztositani?! Ezt nagyon súlyos politikai kérdésnek tartom, és szeretném egyben elmondani azt is, hogy a IV. ötéves terv időszakában is csak ugy tudtuk ezt az eredményt hozni, hogy hallatlan mértékben igénybevettük a vállalati erőforrásokat, a vállalatokon belül pedig egyéb más társadalmi munkaakciókat. Uem vitatom, hogy erre ebben az ötéves tervben is szükség van. rs~