MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1974
1974-03-29 424. öe. - 1974_VB 424/13
k vezetőségek fegyelme. A személyes találkozások mélyrehatóbb ismereteket adnak a pártszervezetek politikai munkájáról, a párttagok képzettségéről, magatartásáról és ezt befolyásoló munkahelyi légkörről. Ennek alapjón a határozatok megalapozottabbak. A Politikai Bizottság tagfelvételi munkát szabályozó határozata végrehajtásának ellenőrzését, értékelését segítette , hogy a VB tagjai több mint húsz 1973-ban felvett munkáspárttaggal beszélgettek. Jólesően nyugtázhattuk, hogy a követelményszintnek megfelelő, értelmes, a politikai fejlődés utján járó elvtárs került be a pártba. A kerületi szintű szervek munkájának összehangolása utján, a közös feladatok egyeztetésének gyakorlata kedvező eredményeket hozott. Jelentősen fejlődött a párt és KISZ szervezetek, valamint a munkásőrség kapcsolata. Az alapszervezeteket irányitó munkánkban segit, hogy az állami szervek és a tömegszervezetek tájékoztató munkája a korábbiakhoz képest javult. Ennek ellenére előadódik, hogy egyes központi feladatok értelmezése, összehangolása hiányos, vagy az alapszervezetek hatáskörét megsértik. Csökkentettük a vizsgálati módszereket, ezzel szemben nagyobb teret kaptak a beszámoltatások előkészítésében a politikai elemek. A pártalapszervezetekben megtartott aktivaülések, csoportos beszélgetések, vitafórumok kedvezően hatottak a tartalmi munkára. A demokratizmus erősödött, s egy-egy határozat végrehajtása eredményesebb. Az alapszervezetek irányításának alapvető fóruma a titkári ós reszortos értekezlet. Kéthetenként, előre megtervezett tematika alapján találkozunk a pártszervezetek titkáraival. A túlzsúfoltságot csökkentettük, a tájékoztatás, felkészités erősödött. A titkárok elméleti továbbképzése érdekében néhány kiemelt témában tanfolyamot szerveztünk. Több formát alkalmazzuk; a pártszervezetek összevontan, vagy csoportokban tájékoztatókon, vitákon vesznek részt, melyeket beszámoltatások, értékelések egészitenek ki. Erősödött a tapasztalatcsere is. A helyes arányra Al