MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1974
1974-03-29 424. öe. - 1974_VB 424/6
- h gokkal, instruktorokkal nem vezethet sikerre. Lehet intenziv segitő tevékenység, ami fél siker, de a teljes siker csak akkor következik be, ha ez az intenziv segítség az alsóbb szervekben dolgozó párttagokkal együtt végzett közös munka. Udvrady Károlyné et; A jelentéssel egyetért. A pártvezetés feladata, hogy az embereket megtanitsa politizálni.Nagyon fontos még a határozathozatal, és a végrehajtás. Fontos, hogy a taggyűléseken milyen határozatok születnek, s azokat hogyan kisérik figyelemmel. Az egész párttagságot be kellene kapcsolni a munkába. A kongresszusi előkészületek során náluk is kádercserék végrehajtásával is segiteni akarják a munkát, erősiteni az alapszervezeteket. A X.kongresszus óta van fejlődés az alapszervezetek munkájában, ez mutatkozott a legutóbbi beszámoló taggyűléseken is. Sarlós István et: A jelentéssel egyetért, az abban foglaltak reális képet adnak a fejlődésről. Véleménye szerint 230 alapszervezettel a kerületi pártbizottság nem tud intenziven foglalkozni. Ki kell választani azokat, ahol feltétlenül kiemelten kell foglalkozni a feladatok végrehajtásával, vagy az emberek nevelésével. Nem biztos, hogy jo móds er, hogy egyszer 20, majd ujabb 59 pártszervezet munkájával közvetlenül a PB. foglalkozott. Ez nagyon sok tapasztalatot ad, de a PB-nek sok más feladata is van ezen kivül. A káderkérdésekkel kapcsolatban Gál elvtársnő által elmondottak valóban nehézséget okoznak. Egy-egy káder beállitásánál sokszor 7-8 fórum előtt kell tárgyalni, az időt jelent. Ezért fordulhatott elő az OKI-val kapcsolatban elmondott példa. Szabó István et: Jónak tartja a jelentést. Altalános tapasztalat, hogy indokolt és szükséges volt a Pol.Biz.-nak az alapszervezeti munka helyzetével, a szinvonal fejlesztésével foglalkoznia. Pozitiv jelenség, hogy a kerületi PB.-és általában a többi kerületeknél is igy van - intenziv, szoroskapcsolatban van az alapszervezetekkel. A velük való foglalkozásnál vegyék figyelembe az alapszervezet erejét is. Egyénileg adják a feladatokat, differenciáltan foglalkozzanak veiül. A kádermunka nagyon nagy gond. A Pol.Biz. tárgyalni fogja a közeljövőben a hatásköri listát, utána módositásokat kell végrehajtani budapesti, kerületi szinten is. Ez talán segit a hatáskörök rendezésében. A területi elvvel kapcsolatban nemzetközi egyeztetések is vannak. Valószinü, hogy a XI.Kongresszus határozatot fog hozni ezzel kapcsolatban is, mert nagyon sok probléma adódik minden területen. Szabó Piroska et: Felhivja a figyelmet, hogy az alapszervezetekben a titkárral beszéljék meg a dolgokat. Van olyan tapasztalat, hogy ha a kerületi VB-ben gazdasági vezető tevékenykedik, rajta keresztül intézkednek, megkerülve az illető vállalat párttitkárát. G