MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1974
1974-03-01 421. öe. - 1974_VB 421/7
- 5 azt mondják, hogy nem elég tapasztalt, ne küldjük iskolára. Ezzel nemcsak most, hanem folyamatosan kellene foglalkozni. A frissités fontos. Állandó politikai munkával kell biztositani a káderutánpótlást. Péter János elvtárs: Az SzKP és az MSzMP főiskolán tanuló elvtársak munkába állitása nem könnyű feladat. Bár kisebb zökkenákkel, de eddig még mindig megoldottuk ezt, A gondot egyrészt a tervszerütlenség, másrészt a hallgatóknak az iskolán felszedett magatartása okozott. Sokszor nehéz megértetni az érdekelt elvtárssal, de az illetékes kerületi pártszervekkel is, hogy az iskola előtti funkció betöltéséhez is szükség van a fent emiitett iskolákra. Nem egy esetben vitatkozni kell, hogy miért szükséges, pl. egy kerületi titkárnak főiskolai végzettség. Szó volt arról, hogy dolgozzuk össze a párt- és az állami személyzeti munkáról szóló részeket. Az a véleményünk, hogy még jobban tagolni kellene ezt a témát, tudniillik meró'ben más a helyzet az állami személyzeti munka és a párton belüli kádermunka tekintetében. A határozat végrehajtása konkrét tevékenységet igényel, ez pedig további differenciálást tesz szükségessé. Az más, hogy a feladatok meghatározásánál miből induljunk ki. Azt hisszük, hogy a határozatban megfogalmazott elvek ismétlése nem szükségesek. A határozat nyilvánosságra került, az előző beszéddel együtt megjelent a Pártélet januári számában. Tehát mindenki számára hozzáférhető, tanulmányozható. Mégis indokoltnak tartjuk, hogy egyrészt a budapesti pártszervek figyelmét erre felhivjuk, másrészt hogy szervezetten gondoskodjanak arról, hogy a pártbizottság tagjai a határozattal alaposan megismerkedjenek. Ez adja azt a lehetőséget, hogy a feladatok a konkrét tennivalókat tartalmazzák. A feladatok között szerepeltetni kell az 1967-es határozat további propagálását, dolgozni kell az elvek megértésén és a feladatok jó megfogalmazásával a határozat végrehajtása érdekében, Németh Károly elvtárs /összefoglaló/ A Budapesti PVB az elmúlt évben két alkalommal vitatta a káder- és személyzeti munka tapasztalatait. Ezen az anyagon még dolgozni kell. Részben abban az irányban, hogy a budapesti kadermunkáról, a mostani helyzetről adjon áttekintést, írásos anyagban rövidebben, a szóbeli kiegészités%