MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1974

1974-02-15 420. öe. - 1974_VB 420/31

3 Végrehajtottuk a fizikai dolgozók arányára vonatkozó követel­ményt, 1973-ban ^519 fizikai dolgozó lett párttag, az összes uj párttag 78,9 %-a. A fizikai dolgozók 73,2 %-a a szakmunkás. A felvehető' munkások 83,7 %-át vettük fel párttagnak. A fizi­kai dolgozók nagyobbarányu felvétele eredményezte elsősorban, hogy a párttagság egészében a munkások arányának évek óta tartó csökkenése megállt, sőt némileg nőtt: az 1973. júniusi állapot szerint 28,6 % - 28,9 %-ra. Csökkent az uj párttagok között a nők és a középiskolai, illetve annál magasabb iskolai végzettségűek aránya. A pártból kikerültek száma /2.sz. melléklet/ valamelyest nőtt, de nagyrészt továbbra is a munkásokat érintette. A pártszervek tagfelvételi gyakorlata - a határozat politikai követelményei és a szabályozás kényszeritő hatására - jelentő­sen fejlődött. A korábban jelentősen érvényesülő spontaneitás helyett tuda­tosabb tagfelvételi politika kezd érvényesülni. Ebben a leg­jelentősebb tényező az, hogy a pártszervezetek nemcsak a "maguk­tól" jövők közül választják ki az alkalmasakat, hanem az alkal­massá válható munkásokkal céltudatosan foglalkoznak és a párt­épitést személyre szóló tervezés alapján, rugalmasan végzik. E tevékenység és eredményessége nem elszakitható a KB. 1972. novemberi határozata és az intézkedések kedvező politikai hatá­sától, amelyek az osztályszemléletet és a párt iránti személyes felelősségérzetet a pártszervekben fokozták. A nagy- és középüzemekben értették meg viszonylag leggyorsabban a határozat jelentőségét. Hozzájárult ehhez az, hogy az irá­nyi tó pártszervek az itt működő alapszervezetek munkáját foko­zottan segitették. Alkotóan, eredményesen foglalkoznak helyi feladataikkal. Az intézményekben, hivatalokban - különösen az alkalmazotti rétegekben - a párttagság nagyrésze "általában"

Next

/
Oldalképek
Tartalom