MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1974
1974-12-09 442. öe. - 1974_VB 442/26
_ 4 - Az egyetem budapesti karainak 678 dolgozója van. A párttagok száma 153. Oktatóink 50 %-a, a tanársegédek 55 %-a tagja a pártnak. Párttagságunk 42 %-a nő. II. Az Egyetem ifjúságpolitikai tevékenysége. 1./ - Ifjúságpolitikai tevékenységünket az MSzMP X. Kongresszusa, valamint a Központi Bizottság határozatainak /oktatáspolitikai, tudománypolitikai, nőpolitikái, ifjúságpolitikai/ figyelembevételével végezzük. Egyetempolitikai munkánk minden területe szervesen kapcsolódik az ifjúságpolitikai határozat folyamatos megvalósításához. - A Központi Bizottság ifjúságpolitikai állásfoglalását egyetemünk pártszervezete a KISZ-szel együttes ülésen feldolgozta. Az Egyetemi Tanács meghatározta az egyetemi feladatokat és kötelezte az egyetem szervezeti egységeit, tanszékeit a határozat és Törvény megismerésére és a konkrét feladatok megjelölésére. - Az egyetem elkészítette Intézkedési Tervét a határozat és a megjelent Törvény megvalósítására. Ennek alapján elkészültek a munkahelyi programok. - A pártszervezet, illetve a Rektori, Egyetemi Tanács a határozat megvalósítását évenként 2 alkalommal ellenőrzi. A legutóbbi ellenőrzés 197^ február 4-én, az Ifjúsági Bizottság Írásos előterjesztése alapján történt. Az ellenőrzések során meghatároztuk a további konkrét feladatokat. Ezeket beszámolónkban ismertetjük. - Tapasztalataink szerint a határozat megvalósításában jelentős eredményeket értünk el. A munka sokrétűsége és összetettsége ellenére a határozat megvalósítása időarányosan halad. 2./ A felvételi munka, a fizikai dolgozók gyermekeinek segítése. - Az Egyetem képzése iránt a továbbtanulni vágyó fiatalok érdeklődése évről-évre nő. A jelentkezők száma mintegy háromszor több a felvehetők számánál, amely évek óta változatlan. - A jelentkezők között sok a munkás-paraszt szülők hátrányos helyzetben lévő gyermeke. Ez alapvetően megszabja a felvételi vizsgák előkészítését, lebonyolítását és a felvettekkel való differenciált foglalkozást. - Egyetemünk egyértelműen magáévá tette a határozatnak azt a megállapítását, hogy a fizikai dolgozók gyermekeinek megfelelő arányban történő továbbtanulása fontos politikai kérdés. Beiskolázási tevékenységünket ennek szellemében végezzük. ZG