MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1974
1974-12-09 442. öe. - 1974_VB 442/14
- 12 A főváros lakásellátását szintén kell vizsgálni ilyen szempontból, mert a vidéki városok jobban fognak fejlődni a lakásellátás szempontjából mint a főváros. A Művelődési Minisztériummal szemben is fel kell vetni az iskolák, óvódák, bölcsődék, kultur-központok épitésének kérdését, mert szintén minden pénzt vidékre adnak. Fővárosi viszonylatban csak a X.ker. kulturkozpont épitésére adtak pénzt, de továbbiakra lenne szükség, és a fővárosnak nincs az épitésre pénze. A lakótelepi normativák szerint 110 m közművelődési épületet lehet épiteni, ez igen kevés, de még észt sem tudjuk felépiteni, igy szükséges lenne ebben a kérdésben is megkeresni a Művelődésügyi Minisztériumot. Arra szeretném kérni a PVB-t, hogy amikor az I. negyedévben a főváros fejlesztési irányelveit meg fogjuk tárgyalni, talán abban az időpontban meg kellene vitatni a lakásépités kérdéseit is, most már a másik lakásépítési számoknak megfelelően, mert a jelenlegi alacsonyabb. Nagyon lényeges ez a kérdés politikai szempontból, mert nem mindegy hol, mikor és mennyit épitünk. Azt kérem tehát, hogy tárgyalja meg a VB a lakásépités témáját, amikor a lehetőségek véglegesen tisztázódtak. Katona Imre elvtárs: Azt tartanám célszerűnek, hogy csak fő irányvonalakban tárgyaljuk a beterjesztett javaslatokat, és abban az irányban ahogyan az előterjesztés tartalmazza. Ezzel nem szeretném senkibe belefojtani a hozzászólást, de az a kérésem, hogy részleteibe csak akkor tárgyaljuk, majd ha végleges anyagot beterjeszti a Fővárosi Tanács. Udvardy Károlyné et-nő: A beterjesztett anyaggal egyetértek, de mégis szeretnék az óvodai és bölcsödéi férőhelyek számának növeléséről beszélni. Akkor mondjuk meg a problémákat, amikor még javaslatként tárgyalunk valamit és még van lehetőség a érendezésre. Ezen a területen komoly problémák vannak, számba kell venni az összes lehetőségeket és a férőhelyek számát fel kell emelni. Gérnyi Kálmán et: Tisztában vagyunk azzal, hogy a mostani PVB ülésen elvi döntést kell hoznunk a fő irányelvekről, de egy két problémát szeretnék azért felvetni. A tanácsi tervező munka időben indult meg, van idő az alapos munkára, a népgazdasági szintű összehasonlitásokra. Az anyag alapján is érzékelhető, hogy a tervező, előkészitő munka jó stádiumban van. Nyugodtan ugy tudnám'minősiteni, hogy áttekinthető, jó képet tud adni a főváros fejlesztéséhez. Egy-két észrevétel: a lakásépitési variánsok kialakitásával kapcsolatban a Gazdaságpolitikai Bizottság ugy itéli meg a helyzetet, hogy nagyobb lakásépitési lehetőséget kell biztosi tani a főváros számára. Azt kérném tehát, hogy legalább a JU