MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1973
1973-09-28 410. öe. - 1973_VB 410/21
- 10 A nagyforgalmu útvonal és a Marx tér több mint két éves kikapcsolása a forgalomból jelentős zavart okozna a város életében és az adott épitési viszonyok között nem eredményezne érzékelhető megtakarítást• Ezé^t a mélyvezetésű szakasz határát a Váci ut Marx tér és Élmunkás tér közötti szakaszára helyeztük át, a Marx téri állomást pedig mélyfekvésben javasoljuk kiépiteni, - A Marx téren mint ideiglenes végállomáson az utasforgalomra vonatkozó számitasok szerint napi 300.000 utasra lehet számítani. Ilyen utastömeg fogadására 2 db 4 mozgólépcsős kijáratot kell épiteni, szemben a tervezett 2db 3 mozgólépcsős^kijárattal, emelett sem kerülhető el azonban a zsúfoltság. A vonal továbbépítése után az állomáskijáratoknál felesleges többletkapacitás maradna. A tárolás megoldására a Marx téren kétvágányos kihúzó tároló alagutat kellene épiteni, mely a végleges járműtelep bekapcsolása után feleslegessé válik. - Az Élmunkás térre helyezett végállomás csökkenti a Marx téren jelentkező utasszámot, keregalatti fekvésénél fogva gazdaságosabb vonatforditási és tárolási lehetőséget biztosit. A második szakasz 7,3 km hosszú, ezen belül a Deák tér - Élmunkás tér közötti északi része 2,4 km, a Nagyvárad tér - Kőbánya-Kispest vasútállomás közötti déli szárnya 4,9 km« Az északi és déli szárny egyidejű üzembehelyezését 1980. végére javasoljuk előirányozni. A GB korábbi határozata az észak-déli metró II. üzembehelyezendő szakaszaként az északi részt jelölte meg. Az északi /Deák tér - Marxotér, illetve most már Élmunkás ter/ szakasz forgalombahelyezését a déli vonalszakasztól függetlenül csak bizonyos feltételek biztositása mellett látjuk lehetségesnek; megjegyezve, hogy üzemeltetési nehézségekkel a feltételek biztositása esetén is számolni kell: a,/ A járműtelep nélküli vonalszakasz; üzemeltetéséhez földalatti tároló- és vizsgálóbázis létesitése szükséges az Élmunkás téri ideiglenes végállomáshoz kapcsolódóan. A vonal forgalmát ellátó 19 szerelvényből 5 öt-koc3Ís vonatot a Nagyvárad téren lehet elhelyezni és ellátni, 12 ,vonat részére mintegy 480 millió Ft többletköltséggel az Élmunkás téren kell a Nagyvárad térihez hasonló, de annál nagyobb uj földalatti bázist létesiteni. A többletköltségből mintegy 40 millió Pt térül meg a műtárgy későbbi vonalalagutként való felhasználásakor. A fennmaradó 2 szerelvény javitási tartalék. U