MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1973

1973-02-02 394. öe. - 1973_VB 394/15

-7­differenciálással, de mivel ez nem mindig esik egybe a dolgozókban kialakult értékítélettel, nagy vele kapcso­latban az ellenérzés, A párttagság és a vezetők többsége vállalja a differenciálás végrehajtását, a vele járó át­meneti feszültségekkel együtt• Reálisabb, összetettebb lett az ifjúság gondolkodásának, magatartásának megitélése. Elismerést nyert az ifjúság növekvő közéleti érdeklődése, munkában, tanulásban való javuló helytállása. A negativ jelenségek megközelítésében is nagyobb hangsúlyt kapott a felnőttek felelőssége. A külső jegyek alapján történő egyoldalú elmarasztalás - az "ifjúságunk rossz irányba fejlődik" ­visszaszorulóban van. Egy-egy országos vagy helyi jellegű negativ esemény azonban ismételten felébreszti még a pedagógus pártszervezetekben is ezt a szemléletet. 4./ A közgondolkodás világnézeti, etikai problémái közül a kispolffáriság elleni harc kerül elő­térbe . Világosabbá válik a kispolgáriság, mint maga­tartási, szemléleti, életviteli forma lényege, politikai, világnézeti, etikai tartalma. Megnyilvánulásait igen szem­léletesen mutatták meg. Jelentkezik ugyanakkor az a le­egyszerűsítés, hogy minden negativ jelenséget a kispol­gárisághoz sorolnak. A párttagság egy része a kispolgári­ság elleni harcban túlzott jelentőséget tulajdonit az ad­minisztratív eszközöknek. Még mindig előfordul, hogy párt­tagjaink is az előidéző okok közül a gazdaságirányítás reformját teszik az első helyre, E helytelen, egyoldalú nézeteket nem sikerült teljesen tisztázni. Pártszerveze­teink magyarázták, hogy ezek a jelenségek szocialista fej­lődésünk vadhajtásai, amelyek ugyan alapvetően nem veszé­lyeztetik társadalmunk fejlődését, de károsan hatnak, ezért kell ellenük harcolni, A kommunisták, a kommunista vezetők maga­tartásával, társadalmi és magánéletük problémáival nagy­fokú felelőséggel foglalkoztak. Az alapállásuk az, hogy AS

Next

/
Oldalképek
Tartalom