MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1973
1973-03-16 397. öe. - 1973_VB 397/26
Még nem tudjuk, hogy milyen eljárásmódot foganatosítunk. Javaslat készül a Minisztóriumban. A személyi igazolványokat azokatól vettók el, akik a felszólításnak nem tettek eleget. Előállítottunk 65 főt, ,A meghallgatások után ugy döntöttünk, hogy lo főt elengedtünk, 53 főt őrizetben tartunk, 5 fő ellen kezdeményezünk büntető eljárást, 5° fővel szemben pillanatnyi álláspont szerint szabálysértési eljárást kezdeményeztünk, A továbbiakkal is differenciáltan fogunk eljárni, 14 főt szabadlábra bocsátottunk,és egyben rendőrhatósági figyelmeztetésben részesítettük. Az 55 fő közül 44 fő férfi. Foglalkozás szerint ; szakmunkás 18 fő szellemi 6 fő egyetemi hallgató lo fő középiskolai tan, 6 fő ipari tanuló lo fő foglalkozásnélküli 5 fő. Közülük 2 fő büntetett előéletét. KISZ tag 21 fő. 8 főnek a szülei párttagok 19 főnek a szülei magasabb beosztású emberek. Kiragadott példa: az egyik férfi aki a javszeméi csoportvez. 3 munkatársával együtt szabadságot vett ki. Ez a (csoportvezető autójával együtt jetot meg a rendbontók között, különböző jelszavakat kiabálva. Több személygépkocsiban fiatalok vezetésével szintjn résztvettek az ellenséges hangulatkeltésben, 5-6 fő ült egy- egy autóban, sőt még a Taxi V. gépkocsijaiban , illetve ezeket felhasználva is resztvettek az ellenséges hangulatkeltésben. László Mária nevű vendéglátóipar! techn. hallgató a 2-es villamoson saját maga által készitett röplapot ragasztott ki: "miért nem pirosbetüs ünnep március 15," Az elsődleges meghallgatások, valamint munkatársaink jelentése alapján ugy láttuk, hogy a résztvevők száma jóval nagyobb volt mint az elmúlt évben. A hangulat is erőteljesebbnek tűnt. Megítélésünk szerint politikai inditékü. Az első jelekből is azt látjuk, hogy nem központi szervezésű; 16