MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1973
1973-12-21 416. öe. - 1973_VB 416/90
-11Az átszervezések lényegét nem kellő körültekintéssel magyarázzák meg az érintett gazdasági és társadalmi szervek vezetőinek Egészségtelen állapot alakult ki a vállalat felsőbb gazdasági vezetése területén is. Egyes termelési, szervezési, miiszaki és gazdasági kérdésekben mint már jeleztük, szemben állnak egymással. Az ellenőrzés nem rendszeres és nem következetes. Csuhai elvtársnak ezen a területen rendet kellett volna teremtenie. A felső vezetők közötti elfogadható, alkotó légkör hiánya a vállalat belső rendjét megteremtését neheziti. Mindezek oda vezettek, hogy konkrét gazdasági utasitásokat gyakran nem hajtanak végre,amiért a felelősségrevonás ugya gazdasági vezetés, mint a pártszervezet részéről legtöbbször elmarad. c./ A vállalati PVD-ben a kerületi VD 1971-es határozata után . a szükséges személycserék végrehajtásával az egység helyreállt. Munkaterv szerint, következetesen dolgoznak. Állásfoglalásaik elvi vita után alakulnak ki, melyek a vállalat előtt álló gazdasági, politikai feladatok megoldását segitik. Munkájuk gyengeségeit alapvetően abban látjuk, hogy saját gazdaságpolitikai határozataik ellenőrzésében, a végrehajtás megszervezésében nem voltak elég következetesek. Helytclonitjük, hogy az alkatrészgyáregységben történt visszaélések bejelentésekor nem tettek határozott intézkedéseket, ezzel kicsúszott kezükből a kezdeményezés. Hibát követtek el, amikor nem léptek fel minden esetben a feladataikat hiányosan teljesitő kommunista vezetőkkel szemben és a rossz hangulatot tovább rontó, helytelen nézetek ellen. A VB erőfeszitést tett a párt-, társadalmi szervek és a gazdasági vezetés cselekvési egységének erősitésérc, az együttműködés javitására, de ez nem járt sikerrel. Árokszállási elvtárs, mint a PB titkára, elődjénél jobb, demokznfcikus vezetési stilust valósitott meg. Törekedett a vitás kérdések reális, pártszerü megoldására, a testületre 30