MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1973

1973-10-26 412. öe. - 1973_VB 412/9

- 7 ­üzembe, az üzemi munkásodnak már nem mondhatjuk el ugyanazt, nekik magyarázatot kell adni. A GB. határozatot figyelembe veszik, ebben tovább kell dolgozni, az eredmények elérése érdekében nagy erőfeszítésre van szükség. Horváth Ede elvtára: Nem látom olyan kilátástalannak a helyzetet, mint Dienes elv­társ. Pozitivna.c lehet értékelni, hogy ezt a gyárat meg akarájk azaz meg akarták menteni, a feladatok megoldhatók. Egyet nem lehet tenni, azt hogy ujabb és ujabb határozatokat hozni, s újból GB. döntést kérni. A határozatot alapul véve a le^helyesebaen, a legmeggondoltabban a kispesti munkásosztály érdekeben hajtsuk végre. Akik a dön­tésben résztvettek tudták, hogy miért tesznek "ügy. Az első és legfontosabb az volt, hogy az embereket ellássák mun­kával. Gyora intézkedés történt, a munka ellátottság megoldott, az átállitáa korazerüsitéanek a kezdetét nem vették rossz néven, A gyár le van terhelve konkrét programokkal, inkább azt szeretnék, ha reális tervet állitanának össze, amit teljesíteni lehet. Hét százalékos létszámnövekedést kalkuláltak be. A gyár 1974-es programja a jövő hónapban készen lesz. Az emberek hangulatát sok­féleképpen lehet formálni. A forgácsoló szakma az utóbbi hónapok­ban jobban van dotálva, mint a szerelő szakma, /differencia 1,50 Ff/ Bérfejlesztést illetően nincs probléma, nem kell ezzel a GB.elé menni. Az osztalékot meg kell vizsgálni, azt növelni kell. El kell mondani, hogy nemcsak azért mentek el a VCST-ből a dol­gozók, mert áazervezéa folyik. Akik elmentek, azok enélkül is tá­voztak volna a gyárból. A munkakörülmények nagyon rosszak voltak, mostoha körülmények között dolgoztak, s ezt nem lehet megfizetni. Ez döntő tényező. Ezeket mindenképpen meg kellett volna oldani. Az átazervezéa óta sokat tettünk, már meg tudjuk mutatni a dol­gozóknak, hogy milyen lesz, a hogy milyen körülmények között fog­nak dolgozni, érdemes leaz a gyárban maradni. A VCST-ben tudják az emberek, hogy 160 LE-s traktor veszünk nyu­gatról, akkor amikor ilyen traktort a VCST iá gyártott már. Ez rontja a hangulatot. Érdemes lenne arról beszélni, hogy mi az ami jó azóta, amióta a GB. határozat megszületett, amit azóta megtettek. Közvélemény formálás tekintetében at. Az 'átszervezéssel egyetért és támogatja. A határozat végre­hajtásához azonban szükaégea a két vállalat jó együttműködése, a párt és a tömegszervezetek jó összhangja. 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom